Lassult az építőipar visszaesése

Az építőipari termelés volumene májusban 10,6 százalékkal csökkent a tavaly májusihoz képest a kiigazítatlan és a munkanaptényezővel kiigazított adatok szerint – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön. A közlemény szerint az év első öt hónapjában a termelés 11,6 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban.

hirdetés

Szezonálisan kiigazítva a termelés májusban 0,9 százalékkal volt magasabb az előző havinál. Az idén áprilisban az építőipari termelés volumene 15,7 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz viszonyítva, szezonálisan korrigálva az előző havinál 8,1 százalékkal volt alacsonyabb. Az év első négy hónapjában a termelés 12 százalékkal volt kisebb, mint 2009. január-áprilisban.

Májusban mindkét építményfőcsoport termelése kisebb volt az egy évvel korábbinál. A termelés több mint 10 százalékos mérséklődésén belül az épületek építésének volumene 1,5 százalékkal csökkent. Az egyéb építményeken végzett munkák volumene 18,7 százalékkal maradt el az előző évi magas bázistól.

Áprilishoz viszonyítva a szezonálisan kiigazított adatok alapján az épületek építése 2,7 százalékkal emelkedett, az egyéb építményeké 1,4 százalékkal csökkent. Az év első öt hónapjában az épületek építése 9,8, az egyéb építményeké 13,8 százalékkal csökkent.

Májusban az építőipar ágazatai közül az épületek építése ágazat – amely az épületépítési projekt szervezését és az épületek szerkezetépítését tartalmazza – termelése 2,8 százalékkal emelkedett 2009 azonos időszakához képest. Az egyéb építmények termelése az előző évi jelentős növekedés után több mint egynegyedével esett vissza, míg a speciális szaképítés ágazaté – amelynek zömét szerelési és szakipari munkák adják – 4,8 százalékkal csökkent.

Az építőipari vállalkozások hó végi szerződésállományának volumene 3,2 százalékkal bővült az egy évvel korábbihoz képest. Ezen belül az épületek építésére vonatkozó szerződések állománya 5,4, az egyéb építményeké 2,1 százalékkal volt magasabb a 2009. május véginél.

A májusban kötött új szerződések volumene 25,8 százalékkal volt kisebb az előző évinél, míg az év első öt hónapjában 6,2 százalékkal nagyobb volumenű új szerződést kötöttek az építőipari vállalkozások, mint egy évvel korábban.