MSZP: elhibázott a kormány gazdaságpolitikája

Az Országgyűlés hétfőn szavaz a 250 milliárd forintos költségvetési megszorító csomagról, amely jól mutatja, hogy milyen elhibázott a kormány gazdaságpolitikája – mondta vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján Tukacs István, az MSZP országgyűlési képviselője.

hirdetés

A szocialista politikus emlékeztetett rá, hogy a kormány idén februárban döntött a 250 milliárd forint zárolásáról, amelyet akkor nemzetközi kockázati tényezőkre hivatkozva különítettek el.

Tukacs István szerint kemény megszorítások lesznek, amelyek elsősorban a nemzeti erőforrás tárcához tartozókat és a rendvédelmi dolgozókat érintik majd kedvezőtlenül. A büdzsé hétfői módosítását a szocialisták nem támogatják – tette hozzá az ellenzéki politikus.

Az MSZP országgyűlési képviselője bírálta a kormányt, amiért nem sikerült élénkítenie a gazdaságot. Úgy fogalmazott: “az új, igazságtalan adórendszer, amely a szegényektől vett el és a gazdagoknak adott, nem eredményezett gazdasági növekedést”.

“A költségvetés módosítása megmutatja, hogy milyen elhibázott és buta politika gazdasági szabadságharcot hirdetni a nemzetközi pénzügyi szervezetek ellen” – mondta Tukacs István. A szocialista politikus szerint 15 milliárd forintnyi többletkiadást jelent, hogy a Nemzetközi Valutaalap helyett a piacról sikerült a dolláralapú kötvénykibocsátást finanszírozni.

Tukacs István kifogásolta, hogy nincsenek beruházások, uniós forrásokat a magyar gazdaság jó ideje nem használt fel. Nyolc hónapja nem bíráltak el egyetlen uniós pályázatot sem – tette hozzá.

“A kormány nemcsak a rosszul megtervezett adópolitikával, rossz szakmai munkával, buta politikai döntésekkel ásta alá a költségvetést, hanem a tétlenkedésével is” – közölte az ellenzéki politikus. Tukacs István példaként azt mondta, leálltak az Új Széchenyi Terv pályázatai.