16 C
Pécs
szerda, május 8, 2024
Kezdőlapne pipáld kiÖrdögöt véltek látni, így kiugrottak a második emeletről

Ördögöt véltek látni, így kiugrottak a második emeletről

Ördögöt véltek látni, ezért kiugrottak a második emeletről egy népes afrikai származású család tagjai Franciaországban. Egy négy hónapos kislány belehalt sérüléseibe, heten pedig többszörös csonttöréseket szenvedtek.

A versailles-i ügyészség helyettes vezetője, Odile Faivre elmondta, hogy egy kis városban, a Párizstól 35 kilométerre délnyugatra fekvő La Verriere-ben szombat hajnalban történt a különös eset. Egy kisfiú hajnalban felsírt, mire apja felkelt, hogy megetesse. A férfi meztelen volt, és éppen a gyerek cumisüvegét töltötte meg, amikor felébredt a felesége. Az asszony azt hitte, hogy az ördögöt látja, pánikba esett és hisztérikusan üvölteni kezdett, hogy „az ördög, az ördög, az ördög…”.

Egy késsel súlyosan megsebesítette a férjét, majd a fellármázott családtagokkal együtt kituszkolta a lakásból a meztelen férfit.

Az ördögnek vélt családfő igyekezett visszajutni a lakásba, mire gyerekestül együtt mindenki kiugrott a második emeleti lakás erkélyéről. A zavaros történetből az derült ki, hogy az „ördög” követte áldozatait, ő is kiugrott.

A lakásban összesen 13 személy tartózkodott, köztük több kicsi gyerek.

A rendőrség nem talált kábítószert a lakásban, sem olyan nyomokat, amelyek arra utalnának, hogy szellemidéző szeánszot tartottak volna. A nyomozók azt próbálják kideríteni, hogy önként ugrottak-e ki az erkélyről a pánikba esett emberek, vagy valaki kényszerítette őket. Két embert őrizetbe vettek: a sátánnal összekevert harmincéves férfit és egy húszéves fiatalembert.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő