Schmitt: a hatalmon kívüliek véleménye is számít

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a hatalmon kívüliek véleményét sem szabad figyelmen kívül hagyni, ezért mindenkivel együtt kíván működni, aki a közjó szolgálatáért tesz. A köztársasági elnök ezt részben azzal összefüggésben mondta, hogy pénteken, országjárása tízedik állomását jelentő Szombathelyre érkezve tüntetők kis csoportja hangos sípszóval fogadta a megyeháza előtt.

hirdetés

Az államfő a szombathelyi és Vas megyei közgyűlés összevont, rendhagyó ülésén hangsúlyozta, valamennyi magyar köztársasági elnöke akar lenni, ezért – mint fogalmazott -, “ha az egyharmad fütyül, akkor arra én nem fütyülhetek”.

Elmondása alapján hasonló tiltakozások alkalmával mindig felvetődik benne a kérdés, mit csinál rosszul köztársasági elnökként, az alaptörvény rendelkezéseit értelmezi-e rosszul, az alkotmányosság őreként követ-e el hibákat, vagy a hadsereg főparancsnoki teendőit látja-e el nem megfelelően.