Szembesítés, BKV: “Halálfélelmem volt tőled, Miklós”

Szembesítették a BKV volt vezérigazgatóját az MSZP volt főpolgármester-helyettesével, Balogh Zsolt szerint Hagyó Miklós azzal fenyegette, hogy aki nem áll be a sorba, annak el kell vágni a torkát; a volt főpolgármester-helyettes mindent tagadott és hazugsággal vádolta Balogh Zsoltot – írta hétfői számában a Magyar Nemzet a szembesítési jegyzőkönyvre hivatkozva.

hirdetés

“Halálfélelmem volt tőled, Miklós”- mondta Balogh Zsolt a lap birtokába jutott rendőrségi szembesítési jegyzőkönyv tanúsága szerint a múlt héten Hagyó Miklósnak. A lap szerint Balogh Zsoltnak rendszeresen be kellett számolnia Kocsis Istvánnak, a BKV új vezérigazgatójának tevékenységéről Hagyó Miklóséknak.

A dokumentum szerint szeptember 14-én a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Teve utcai épületében történt a szembesítés, amelynek célja a két gyanúsított vallomásában mutatkozó ellentétek tisztázása volt.

A lap azt írta, hogy a találkozó elején Hagyó Miklós súlyos egészségkárosodásáról beszélt, Balogh Zsolt pedig arról, hogy a mai napig tart a volt szocialista politikustól.

Balogh Zsolt arról is beszélt, hogy Hagyó Miklós és titkárnője, Horváth Éva rendszeresen beszámoltatta arról, hogy “mit tesz és mit nem” Kocsis István. Állítása szerint egy 2009-es vacsorán előkerült egy olyan 20-30 oldalas jelentés is, amely azokat a témákat tartalmazta, amelyeket Kocsisra nézve terhelő szándékkal állítottak össze. Hagyó Miklós azonban leszögezte: soha nem kért Baloghtól semmi olyat, amivel a BKV-nak vagy Kocsisnak ártott volna – írta a Magyar Nemzet.