Szijjártó: garantált a védett kor intézménye

Garantálja a kormány a védett kor intézményét, vagyis azt, hogy 55 éves kor felett csak különösen indokolt esetben lehet elbocsátani a munkavállalót – jelentette ki a miniszterelnök szóvivője hétfőn újságírók előtt.

hirdetés

Szijjártó Péter a munka törvénykönyvének a kormany.hu oldalon olvasható tervezetével kapcsolatban hangsúlyozta: a dokumentum egy konzultációs munkaanyag, amelyhez várják az észrevételeket, javaslatokat, véleményeket.

A védett kor intézményének biztosítása azonban már a szociális konzultációval eldőlt, ahogyan az is, hogy a munka törvénykönyvébe be kell épülnie annak, hogy a “segély helyett a munkalehetőség biztosítása a kívánatos út” – mondta a szóvivő.

A kormany.hu honlapon olvasható tervezetben nem szerepel az a jelenlegi rendelkezés, hogy a munkavállaló munkaviszonya rendes felmondással a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül a nyugdíjba vonulásig csak különösen indokolt esetben szüntethető meg.