Szobrot állít mártír papjának a délvidéki Tóthfalu

Mellszobrot állít a délvidéki Tóthfalu a település első plébánosának, Szabó Dénesnek az emlékére. Szombaton az emlékmise utáni ünnepségen tartják a második világháború végén kivégzett katolikus pap szobrának avatását.

hirdetés

Az emléknapra Magyarországról is várnak zarándokokat – mondta el az MTI-nek Utasi Jenő, Tóthfalu plébánosa, hozzátéve, hogy a szobor 3 ezer eurós költségét (mintegy 900 ezer forint) az utóbbi egy évben Tótfaluban megfordult magyarországi turisták adták össze.

Szabó Dénes 1929-től 1944-es haláláig volt a mintegy 700 fős település első plébánosa. Mint Utasi Jenő elmondta, Szabó Dénest 1944 októberében hurcolták el szerb partizánok Magyarkanizsára. Megkínozták, majd a Tisza partján másokkal együtt kivégezték, nyughelye ismeretlen.

A mártír plébánosról Ambrus Imre törökbecsei fiatal szobrászművész készített mellszobrot. A tóthfalusi Turul-szobor szintén az ő munkája.