Új Botticellit találtak

Sandro Botticelli eredeti művének bizonyult az a festmény, amelyet egy olasz gyűjtő 1990-ben aukción vásárolt. A Szűz Máriát és gyermekét ábrázoló képet Arezzóban állították ki.

hirdetés

A Christie’s New York-i árverésén egy firenzei magángyűjtő figyelt fel a titokzatos festményre, melyet akkor még a Botticelli műhelyében dolgozó egyik tanítványnak tulajdonítottak.

Az alkotás most a Szent Ferencről elnevezett arezzói templomban látható a toszkán városban született, szintén reneszánsz festő, Giorgio Vasari (1511-1574) születésének ötszázadik évfordulójára rendezett kiállításon.

A kilencvenkilencszer ötvenhét centiméteres kép történetéről annyit tudni csupán, hogy a 20. század elejétől a bostoni művészeti múzeum birtokolta, mely később eladásra bocsátotta. A festmény Itáliába való visszatérése után további húsz év kellett a mű eredeti alkotójának azonosítására.

Azt, hogy igazi Botticelliről van szó, az 1445 és 1510 között élt firenzei festő szakértői állapították meg a gondos restaurálásnak köszönhetően – írta az olasz sajtó. A restaurálás eltávolította a képről az évszázadok során ráfestett rétegeket.

Az is kiderült, hogy a kép egy ráesett gyertyától lángra kapott, és a 19. század folyamán savas tisztítószerrel próbálták “helyreállítani”. Rendkívüli felfedezésről van szó – hangoztatta Paola Refice, az arezzói műemlékvédelmi hivatal munkatársa.

Hozzátette, Botticelli példája mutatja, hogy mennyi mindent lehet még felfedezni a reneszánsz mesterekről, és “az alkotások szerzőinek azonosítása akár évekig eltartó, szigorú módszertani szabályokat kell, hogy kövessen, nagyzolt és felületes ítéletek helyett”.