Asszonyok megoldották, összeverekedtek

Vádemelési javaslattal zárta le a Szigetvári Rendőrkapitányság annak a két helesfai nőnek az ügyét, akik 2016. május 26-án 12 óra körül a falu főutcájában előzetes szóváltást követően összeverekedtek. A 65 éves nőnek, valamint 71 éves szomszédjának nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülése keletkezett.

Egy arra járó falubeli hívta ki a rendőröket, akik a két nőt előállították a rendőrkapitányságra, majd mindkettőjüket gyanúsítottként hallgatták ki.

Ellenük garázdaság vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatták a büntetőeljárást. A nyomozóhatóság az ügyet lezárta,  és a keletkezett iratokat megküldte az ügyészségnek.