A segítség legyen az első, ne a büntetés!

Kicsit sokáig tartott, hogy otthon is rájöjjenek, milyen jó szolgálatot tehetnek a bringás rendőrök, pedig másutt már évtizedek óta tudják ezt. Csak arra kérem őket, ésszel tegyék dolgukat.

Én Londonban élek már hat éve, és folyamatosan látom az egyébként vicces kinézetű, de itt hosszúszárú gatyát viselő bringás zsarukat intézkedni az utcákon.

De nehogy azt higgye valaki, hogy a mezei bringásokat vegzálják csengő vagy a küllőprizma miatt. Nem! Itt a csúcsforgalom idején beálló dugókban segítik az autósokat. Terelnek, irányítanak, de van, hogy csak előre figyelmeztetik a sofőrt, ha százméterekkel odébb baleset miatt lezárás van, hogy forduljanak vissza.

De olyat is láttam már, hogy a vasról lepattanva az egyik segített átvezetni a zebrán egy embert, akinek a fél lába gipszben volt, s olyat is, hogy a kétkerekűt félretéve turistákat igazított útba.

Remélem, ez Pécsen is hasonlóan működik majd, mert azért ne kapjanak bringát, hogy a pityókás, sétálóutcákon hazatekerő, kispénzű fiatalokat szondáztassák a belvárosban.

Szóval jó ez a kezdeményezés, csak könyörögve kérem a testületet Pécsen élő barátaim nevében is: előbb tessék szétnézni máshol, s ne tegyék a régi reflexek szerint első helyre a retorziót, a büntetéseket. Segítsék a közlekedőket, a forgalmat, és vigyázzanak nagyon a bringákra, meg a pécsiekre.

K. Péter, egy londoni KFC-ből

  • Glamour

    Az általad felvázolt magatartási forma nem hoz pénzt. Biztos, hohy hiú ábránd lesz!