Mindennapos testneveléssel edzenék az alsósokat

Szeptembertől az általános iskolák alsó tagozatán és ötödik osztályban várhatóan bevezetik a mindennapos testnevelést, ha az Országgyűlés elfogadja az új közoktatási törvényt.

A mindennapos testmozgás felmenő rendszerben, később a felső tagozaton és középiskolákban is életbe lépne az oktatási államtitkárság tervei szerint. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár egy fővárosi konzultáción azt mondta, a mindennapos testnevelés bevezetéséről a politikai döntés megszületett, a vonatkozó költségigények pedig szerepelnek a közoktatási törvény koncepciójában.

Gloviczki Zoltán közoktatási helyettes államtitkár a tanácskozás után az MTI kérdésére elmondta: a koncepció kidolgozásakor mintegy 5-6 milliárd forintos plusz költségigénnyel számoltak a bevezető évben, ez a pluszköltség többek között az óraszámok emelkedése miatt merül fel. Hozzátette: alsó tagozaton heti öt testnevelésórával számolnak.

Felső tagozaton és középiskolában – ahol felmenő rendszerben, fokozatosan lépne életbe a rendelkezés – három plusz kétórás időszerkezetet terveznek, azaz három óra szerepelne a délelőtti órarendben, kettő pedig a kora délutáni órákban. Ez utóbbiak játékosabb sportfoglalkozások lennének – mondta. A délutáni két órát a rendszeresen sportoló vagy egyesületbe járó diákok ezen az úton is teljesíthetnék – jegyezte meg.

Azzal kapcsolatban, hogy elegendő tornaterem áll-e rendelkezésre az intézkedés bevezetéséhez, úgy nyilatkozott: jelenleg is folynak a közgazdasági számítások arról, milyen infrastrukturális vonzata van az intézkedésnek, hogy az ténylegesen megvalósítható legyen.

Ezres nagyságrendben van szükség tornatermek építésére – mondta, hozzátéve: erre több államtitkárság uniós projektekből kíván forrásokat biztosítani. Példaként említette, hogy a sport államtitkárság tízmilliárdos nagyságrendű beruházásban gondolkodik még ebben az évben.

Gloviczki Zoltán azt mondta, azért tartják fontosnak a mindennapos testnevelés, illetve testmozgás bevezetését, mert az iskolákban megvalósítandó nevelés nem csak mentális nevelést kell, hogy jelentsen. A testnevelés olyan “befektetés”, ami nem egyszerűen a gyermekek jövőjét, hanem a társadalom és az ország fejlődését határozza meg – fogalmazott a helyettes államtitkár.

A koncepciót – amelynek jelenleg közigazgatási egyeztetése zajlik – várhatóan márciusban tárgyalja a kormány.