14 C
Pécs
csütörtök, május 9, 2024
KezdőlapAbszolút PécsA MancsRanch lakóit támogatta a pécsi Fressnapf

A MancsRanch lakóit támogatta a pécsi Fressnapf

Önkéntes napján a pécsi állatfarmot segítette a Fressnapf International Business Services pécsi egysége.

Az önkéntesség jegyében kereste meg a pécsi iroda a MancsRanchot azzal, hogy segíteni szeretnék az állatfarm munkáját, akár állateledellel, tápokkal, akár bármilyen munkával a ház és az állatkák körül. Fejes Rózsa, a rancs vezetője pedig elmondta, nagy szükség lenne a karámok, kerítések lefestésére.

Az eredeti terv az volt, hogy a Fressnapf új pécsi csapata ellátogat a város határában lévő farmra, visznek tápokat és segítenek a festésben, viszont utóbbit az időjárás most nem engedte – ezt majd később, remélhetőleg tavasszal pótolják a lelkes segítők. Az adományért cserébe egy szuper idegenvezetést és egy remek programot kaptak.

Amint azt lapunkkal Trinter Norbert, a Fressnapf pécsi csapatvezetője megosztotta: látva az állatotthont, a tiszta és rendezett körülményeket, hogy mennyi szeretet és törődés van a MancsRanchon, és hogy a lakók igényeit mennyire figyelembe veszik, elhatározták, hogy szeretnének még több támogatást nyújtani, így hamarosan további segítséget adnának az állatfarmnak.

Képek az önkéntes napról, az adományról és az elégedett rancslakókról:

A Fressnapfról

A Fressnapf | Maxi Zoo 1990 óta gondoskodik a kisállatok ellátásáról, amikor alapítója, Torsten Toeller megnyitotta első üzletét a németországi Erkelenzben. Európa első számú állatfelszerelés és -eledel forgalmazójaként a csoportnak 16 ezer fős csapata és mintegy  900 szaküzlete van 13 országban (többségében Maxi Zoo név alatt). A vállalat 2002-ben érkezett Magyarországra, mára 60 áruházuk nyílt és a Fressnapf Hungária idén ünnepelte 20. évfordulóját.

A Fressnapf International Business Services (FIBS) 2022-ben startolt el mint Budapest leginkább állatbarát üzleti szolgáltatóközpontja, amely számos leányvállalat napi működését támogatja olyan funkciókkal, mint IT és data, pénzügy és számvitel, üzleti folyamatmenedzsment, beszerzés és kifizetés, illetve támogató szolgáltatások. A növekedés 2023-an is folytatódik, hiszen nemrég elindult az ügyfélszolgálati csapat toborzása, amivel párhuzamosan a vállalat Budapest mellett Pécsen is irodát nyit (ahová új munkatársak jelentkezését várják!).

A Fressnapf küldetése, hogy a kereskedői szerepen messze túllépve valódi gondoskodást nyújtsanak és előremutató megoldásaikkal felépítsék az első intelligens ökoszisztémát a kiskedvencek és gazdáik számára.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő