Hirdetés

Nagy ünnepre készül a Pécsi Tudományegyetem: három jeles esemény előtt is tiszteleg május 27-én.

Fennállásának hetvenedik évfordulóján köszöntik pénteken a botanikus kertet, vagyis a növényeket éltető és bemutató „zöldszigetet”. A közismert fajok mellett számos érdekesség és különlegesség kapott már itt helyet, az elmúlt évtizedben ráadásul rengeteg fejlesztés történt, így a látogatók is komfortosabb körülmények között tekinthetik meg a gyűjteményeket – osztotta meg a PTE.

A május 27-i rendezvényen emlékoszlopot is avatnak a parkban, illetve be lehet járni a kertet és egy baráti beszélgetésre is sor kerül.

A botanikus kert születésnapját mi egy, a legszebb növényeikről készült galériával ünneplejük:

Egyébként hármas évfordulót ünnepel aznap a Pécsi Tudományegyetem. Nem csak a csodálatos kertet éltetik, két kiváló szakember munkássága előtt is tisztelegnek.

Felidézik a közelmúltban elhunyt Hámori József neurobiológus-akadémikus munkásságát és az egyetem érdekében végzett tevékenységét. Illetve személyesen is köszöntik Borhidi Attila botanikus-akadémikust a közelgő kerek, 90 éves születésnapja alkalmából. A karalapító dékán, az oktatást és a tudományos tevékenységet alapjaiban megújító professzor 35 éve fáradozik az egyetemért.

Mindkét ünnepeltnek köszönhetően hallgatók százai, fiatal kutatók tucatjai helyezkedtek el szép eredményekkel a tanári és biológusi pályákon, ezzel is öregbítve az egyetem hírnevét – emlékeztet a PTE.

Hirdetés