19 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldÁder keményebben ítélte el Oroszországot, mint az összes kormánytag együttvéve

Áder keményebben ítélte el Oroszországot, mint az összes kormánytag együttvéve

Áder János köztársasági elnök ma Varsóban, a bukaresti kilencek államfői megbeszélésén határozottan elítélte Oroszországot. A kormány tegnap óta megfigyelhető kommunikációjával némileg szembemenve, nagyon kemény kritikákat fogalmazott meg a putyini vezetéssel szemben.

A köztársasági elnök szerint az Ukrajna elleni orosz támadás egyike a II. világháború óta Európában látott katonai fellépésnek – számolt be a 444.hu.

Kissé meglepő, hogy Áder nagyon keményen fogalmazott, amikor elítélte az orosz agressziót, több kimondottan erős állítást is tett, olyanokat, amelyeket a kormány oldaláról tegnap óta még nem hallhattunk. Azt mondta, hogy Magyarország mindent megtett azért, hogy józanságra és önmérsékletre sarkallja Moszkvát.

„Sajnos, nem járhattunk sikerrel, hiszen, mint az mostanra világossá vált, orosz részről egy előre eltervezett program végrehajtása zajlott, melyet a nemzetközi partnerek tudatos félrevezetése kísért.”

– fogalmazott az államfő.

Hangsúlyozta, hogy elítéljük az orosz támadást, amelyet „tragikusnak” nevezett. Azt is kijelentette, hogy a vérontásért kizárólag az Orosz Föderáció vezetői a felelősek. „Az orosz támadást mi is a nemzetközi jog súlyos megsértésének és a Moszkva által eddig vállalt nemzetközi kötelezettségek megcsúfolásának tekintjük” – tette világossá álláspontját Áder.

Mondott azonban még ennél is keményebbet. A támadás miértjére adott orosz magyarázatot „abszurd és elfogadhatatlan” érvelésnek minősítette Áder. Végezetül arra szólította fel Oroszországot, hogy haladéktalanul vessen véget az Ukrajna elleni agressziónak.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő