17 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapHírzónaAz Apple komoly konkurencia a Samsungnak

Az Apple komoly konkurencia a Samsungnak

Értékesítési rekord volt az okostelefonok világpiacán a 2014 negyedik negyedévi és a teljes évi eredmény is, az Apple eladásai a negyedik negyedévben megközelítették a Samsungét – írja az amerikai International Data Corporation (IDC) piackutató vállalat elemzése az MTI közlése szerint.

Tavaly a negyedik negyedévben 375,2 millió okostelefont értékesítettek a világpiacon, 28,2 százalékkal többet a 2013 negyedik negyedévi 292,7 milliónál, 11,9 százalékkal többet a 2014 harmadik negyedévi 335,3 milliónál. 2014-ben összesen 1,301 milliárd okostelefon kelt el, 27,6 százalékkal több, mint az előző évben. 2013-ban 1,019 milliárd fogyott, és az értékesítések először lépték át az évi egymilliárdot.
Az Apple 11 egymást követő negyedévben állt a második helyen az okostelefon-értékesítések rangsorában, 2014 negyedik negyedévében azonban már szinte utolérte a Samsungot: lemaradása 600 ezerre csökkent a 2013 negyedik negyedévi több mint 33 millióról. Ha az eladások a jelenlegi ütemben haladnak tovább, az Apple az idén meg fogja előzni a Samsungot.

A Samsungot azonban nemcsak az Apple szorongatja, hanem a többi Android operációs rendszerre készülékeket gyártó vállalat is. Az IDC szakértői szerint a Samsungnak piacvezető pozíciója megőrzése érdekében a nyereségkulcsát kell csökkentenie vagy a prémium készülékeknél kell átalakítania stratégiáját, hogy jobban felvehesse a versenyt az Apple termékeivel.dásával, 4,6 százalékos piaci részesedéssel megőrizte ötödik helyét.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő