Bolygórandevú: képek a Vénusz és a Jupiter együttállásáról

Hirdetés

A Hold távozása után március elsejétől még szorosabb „kapcsolatba”, szinte egymás mellé került az égbolton a Jupiter és a Vénusz. Íme két lélegzetelállító felvétel tegnap esti együttállásukról – csak sajnos nem Baranyából.

Mint írja az Időkép, március első estéjén már megfigyelhettük egymás mellett a nyugati horizon felett a Vénuszt és a Jupitert, valamint a Jupiter négy Galilei-holdját is.

Az együttállás ugyanakkor még március 2-án, csütörtök este is látványos volt.

A szerencsésebbeknek – ahol nem takarták felhők az eget – gyönyörű pillanatokban lehetett részük. Az MTI fotósa, Komka Péter ezúttal is megörökítette a pazar látványt, a Vénusz és a Jupiter együttállását. Íme képei Salgótarján közeléből:

Várjuk a fotókat Baranyából is, hátha el tudtátok csípni a csodát!

Hirdetés