Nagypályás baranyai csalót ültettek le

A vád szerint egy több mint 23 millió forintos csalást elkövető siklósi férfi előzetes letartóztatását rendelte el egy hónapra a Pécsi Járásbíróság.

hirdetés

A férfit összesen 32 csalási kísérlettel és 108 közokirat-hamisítással gyanúsítják – írja az ügyészség. A nagyobb és kisebb anyagi kárt okozó csalásokat a férfi a vád szerint 2014 és 2016 között követte el. Módszere a gyanú szerint a következő volt: fizetési meghagyásos eljárásokat indított a sértettek ellen, mellyel összesen több mint 23 millió forintot akart összecsalni – írja az ügyészség.

Alaposan feltehető, hogy a gyanúsított, szabadlábra helyezése esetén, megszökne, elrejtőzne, illetve újabb bűncselekményt követne el. A bíróság határozata ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentettek be.