Sok volt a rovásán, de most bűnhődni fog a kisvaszari garázda

A komlói rendőrök kezdeményezték annak a 18 éves férfinak a letartóztatást, akit több bűncselekmény elkövetésével is gyanúsítanak.

hirdetés

Felfegyverkezve elkövetett garázdaság, könnyű testi sértés, csalás, valamint lopás miatt nyomoz a Komlói Rendőrkapitányság egy 18 éves kisvaszari férfi ellen.

A fiatalember 2019. június 29-én társával, egy 34 éves, szintén kisvaszari férfival lakóhelyük egyik vendéglátóhelyén összeszólalkoztak egy férfival, akit egy baltanyéllel bántalmaztak, majd egy sörösüveggel is fejbe ütöttek.

A 18 éves férfi 2019 májusától augusztus elejéig többször követett el vagyon elleni bűncselekményeket is. Betört egy kisvaszari házba, ahonnan egy fúrógépet és egy gépjármű akkumulátortöltőt vitt el, majd egy mecsekjánosi garázsból lopott el szerszámgépeket. Volt olyan sértett, akitől egy rúdlámpát kért kölcsön azzal, hogy azt másnap visszaviszi, azonban ezt mégsem tette meg. Kisvaszaron egy parkoló autót is feltört, majd eltulajdonította a gépkocsiból a rádiót, valamint egy power bankot, a tartozékaival együtt.

A rendőrök a nyomozás során beazonosították, majd 2019. augusztus 27-én 12 óra 10 perckor elfogták a bűncselekmények elkövetésével gyanúsítható férfit. Előállították a rendőrkapitányságra, ahol beismerő vallomást tett.

A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezték a letartóztatását.

Hirdetés