Verekedett és fenyegetett a tini

Több bűncselekménnyel is gyanúsítják azt a 16 éves csányoszrói fiút, akit 2017. március 14-én 10 óra körül Pécsett a Rét utcában fogtak el a Pécsi Rendőrkapitányság járőrei.

hirdetés

A rendőrök a 16 éves csányoszrói fiút előállították, majd törvényes képviselője jelenlétében kihallgatták gyanúsítottként.

A gyanú szerint a fiú 2017. február 21-én délután Pécsett egy parkban többször fejbekólintotta vitapartnerét, aki ennek következtében könnyű sérülést szenvedett. Ezen kívül azzal is gyanúsítják, hogy idén március 13-án Pécsett az autóbuszpályaudvar környékén azzal fenyegette meg keményen a már korábban említett vitapartnerét, hogy másnap az apjával több autó kíséretében elmennek a sértett falujába, végeznek vele és családjával, sőt mi több, felgyújtják a házukat.

A fiú ellen könnyű testi sértés, garázdaság és zaklatás elkövetése miatt nyomoz a Pécsi Rendőrkapitányság.