16 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapKultZónaCsurka István lesz az Új Színház intendánsa

Csurka István lesz az Új Színház intendánsa

Csurka István író, dramaturg lesz az Új Színház intendánsa, az igazgatói posztra kiírt pályzatot közösen adták be Dörner György színművésszel – erősítette meg az MTI-nek Papolczy Gizella, az író élettársa.

Papolczy Gizella elmondta: miután a pályázatot közösen nyújtotta be Dörner György és Csurka István, természetesen Csurka István elvállalja a megbízást.

A színház vezetésére július végén tették közzé a pályázatot. Az Új Színház vezetésére Dörner György mellett Márta István eddigi igazgató is pályázott. Sajtóértesülések szerint az illetékes szakmai bizottság a pályázók meghallgatása után 6:2 arányban az Új Színházat 13 éve vezető Márta Istvánt támogatta.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő