13 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapCsemegeElkapták az anyukát, aki a neten vett gyereket

Elkapták az anyukát, aki a neten vett gyereket

Tettenérés közben tartóztatták le azt a dél-kínai asszonyt, aki az interneten vett magának 10 ezer dollárért kisbabát – írja az Index.hu.

A 43 éves, Csiangszu tartományból származó nő azt mondta, hogy nem tudta, hogy illegális tevékenység gyermeket vásárolni egy online közvetítő cégen keresztül, hiszen már többször hallott arról, hogy más is így szerzett magának gyermeket.

– „Ha tudtam volna, hogy ezt nem szabad, biztosan nem tettem volna ilyesmit. Mi csak egyszerű emberek vagyunk, azt tettük, amit a múltban a barátaink és a rokonaink” – mondta.

Mint később kiderült, az asszony korábban elveszítette saját gyermekét (aki hivatalosan nem halt meg, de egy évtizede eltűnt) és ezért keresett fel a kínai Facebookon, vagyis a Tencent cég WeChat platformján egy illegális brókert. Az asszony a „Segítünk álmai megvalósításában” elnevezésű csoporthoz csatlakozott, amely azt ígérte az őket felkeresőknek, hogy segít nehéz sorsú családokból egészséges csecsemők gyors örökbe adásában. A nő 70 ezer jüant (ez felelt meg 10 ezer dollárnak) fizetett a brókernek, aki a szomszédos Csöcsiang tartományban akarta átadni a négy hónapos kislányt.

A rendőrség azt mondta, hogy a gyermek hajadon édesanyja önként lépett kapcsolatba a brókerrel, hogy az segítsen jobb gazdasági helyzetben lévő örökbefogadó családot találni. A rendőrség az anyát, a vevőt, annak testvérét és a brókert is őrizetbe vette a rajtaütés során. A közvetítő korábban hat hasonló ügyben vett részt. A kínai kormány ugyan engedélyez és szervez örökbe fogadásokat, de a kritikusok szerint a folyamat rendkívül nehézkes és lassú.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő