21 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldEltűnt a mohácsi kincsek fele, vizsgálatot indít a pécsi múzeum

Eltűnt a mohácsi kincsek fele, vizsgálatot indít a pécsi múzeum

Eltűnt Magyarország egyik legnagyobb és legjelentősebb éremleletének több mint fele, 14.212 ezüstdénár. A kincseket Mohácsnál találták még 1969-ben, 50 évig a pécsi múzeumban voltak, azonban néhány éve eltűntek onnan…

A Szabad Európa kezdett nyomozni a sokéves ügyben, kérdésük után a pécsi Janus Pannonius Múzeum igazgatója, Bertók Gábor belső vizsgálatot indított – foglalta össze a Telex.

A lap szerint az érmék egy mohácsi útépítés során kerültek elő 1969-ben,

[su_quote]egy szürke és egy vörös korsóban rejtették el a kincset, vélhetően a mohácsi csata miatt. A legkorábbi érméket Aquileiában 1387 és 1437 között bocsátották ki, de magyar pénzverdék dénárjai is voltak közöttük, a legkésőbbiek 1521-ben készültek.[/su_quote]

Ezek után ötven évig a pécsi múzeumban voltak.

Azonban egy hét évvel ezelőtti publikációból az derült ki, hogy „az 1. számú éremkincs 53,6 százaléka, míg a 2. számú 12,6 százaléka hiányzik ’69-es megtalálása óta”.

Bertók Gábor, a JPM igazgatója megköszönte a Szabad Európának, hogy felhívták a figyelmet a problémára. Az üggyel kapcsolatban egyelőre annyit írt: vizsgálatot indít, amint az lezárul, tájékoztatnak majd az eredményről, és válaszolnak a feltett kérdésekre.

A lap forrásai szerint egyébként a múzeumoknak általában nincsenek megfelelő lehetőségeik arra, hogy az évtizedek alatt felhalmozódott leleteket ideális körülmények között tárolják és leltárba vegyék. Ez pedig visszaélésekre adhat lehetőséget.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő