15 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletEzeken a vonalokon van és lesz járatsűrítés Pécsett

Ezeken a vonalokon van és lesz járatsűrítés Pécsett

Péntek este közleményben számolt be a Tüke Busz a járványhelyzet miatti járatsűrítésekről.

A Tüke Busz Zrt. október közepe óta 15 járműre szerelt utasszámláló okoskamera segítségével gyűjt adatokat a járművek kihasználtságáról – áll a közleményben. A mért utasszámok alapján a jelenleg érvényben lévő őszi menetrendhez képest a társaság – a kormányrendeletben előírt terv készítése során – az alábbi sűrítéseket tartotta indokoltnak, amit a kormányhivatal jóváhagyott.

  • Az uránvárosi autóbusz pályaudvarról egyes járatok esetében további tartalék járműveket vezényelnek ki, amelyeket rásegítő járatként – elsősorban a 2-es és 4-es autóbuszok vonalán – az utasforgalom függvényében indítanak útnak.
  • Egy járaton már korábban történt sűrítés, ezt a Tüke Busz Zrt. továbbra is fenntartja.
  • A nagyobb munkáltatók irányába a már korábban bevezetett járatsűrítést szintén fenntartják.
  • A nagyobb foglalkoztatók felé közlekedő járatok forgalmát emellett folyamatosan vizsgálják, amennyiben a járatok utasszáma indokolja, kapacitásbővítéssel növelik az indított járatok számát.

Fentieken túl a Tüke Busz Zrt. egyeztetéseket kezdeményezett a PTE Klinikai Központjával. Az utazási igényeket követő felmérés alapján szükség szerint újra elindítják a dedikált „Egészségügyi Dolgozói Járatot” a jelenlegi menetrenden felüli járatként – áll a közleményben.

A kormányzati intézkedések hatására egyébként a Tüke Busz Zrt. a járatok kihasználtságának csökkenésére számít.

Este nyolc után változatlan a menetrend

Azok a munkavállalók, akik este 8 óra után indulnak otthonukba a munkahelyükről, vagy munkájuk este 8 óra után kezdődik, a Tüke Busz Zrt. járataival továbbra is a megszokott menetrend szerint utazhatnak. Amennyiben indokolt, a cég az utasforgalom függvényében módosítja menetrendjét, amelyről azt megelőzően tájékoztatást ad. A menetrenddel kapcsolatos változásokkal kapcsolatban a www.tukebusz.hu oldalon lehet tájékozódni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő