16 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletEzután is lesznek Poldi bácsik Pécs parkjaiban, terein

Ezután is lesznek Poldi bácsik Pécs parkjaiban, terein

2012-ben vezette be Pécs a Poldi bácsi programot, azóta láthatjuk a közterületek rendjére figyelő urakat (sőt már egy hölgyet is) a város közterein. A parkőrök megbízatása decemberben lejár, de a rendszer folytatódik.

Évek óta sikeresen működik Pécsett a Poldi bácsi program, sőt azóta már más városok is másolták a pécsi kezdeményezést. A közismert film, az Égigérő fű parkőr főszereplőjéről elnevezett programban idős, de jó karban lévő, tekintélyt parancsoló urak vigyáznak a rendre Pécs-szerte. Mint megtudtuk, jelenleg négy Poldi bácsi teljesít szolgálatot, sőt már egy hölgy is van a parkőrök között.

A történelmi belvárosban, Uránvárosban, Kertvárosban, Meszesen és a Hősök terén dolgoznak a „Poldik”, általában hétfőtől péntekig 8 és 16 óra között.

A belvárosra is vigyáznak

– A visszajelzések alapján úgy látom, hogy a városban mindenhol örülnek a programnak, érezhető, hogy járják az utcákat, tereket – hangsúlyozta Páva Zsolt polgármester. – A közterületi jelenlétnek már önmagában van egy kisebb fokú visszatartó ereje, és amennyiben rendellenességet, anomáliát tapasztalnak a területükön, akkor értesítik a közterület-felügyelőket vagy a rendőrséget.

Mint megtudtuk, voltak már jelzések drogosokról, randalírozóról, közterületi alkoholfogyasztókról is. A parkőröknek különleges jogosítványaik nincsenek, de alapvetően szólhatnak deviáns magatartás láttán, és ez gyakran eredményre is vezet, azaz a hatóságnak sincs már dolga az ügyben.

Megszerették a pécsiek a parkőröket

Mint megtudtuk, a Poldik megbízatása minden évben november 30-áig tart, de ebben az évben is meghosszabbítják, azaz továbbra is láthatjuk őket, és akár segítséget is kérhetünk tőlük.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő