Gandhi-ügy: magára is költött az alapítvány

A Gandhi Gimnáziumot múlt év végéig fenntartó Gandhi Közalapítvány 2006 és 2010 közötti időszakát vizsgálta a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) 2011-ben. A hivatal közölte: a tavaly év végén befejeződött ellenőrzés során kiderült, hogy 80,6 millió forintot nem a diákokra, hanem saját működésükre költöttek az alapítványnál. Szabálytalanul. Több mint egymilliót jogosulatlanul utaltak a volt igazgatónak is.

hirdetés

 

A KEHI azzal a céllal folytatta a vizsgálatot, hogy megállapítsa, a Gandhi Közalapítvány a költségvetési támogatásokat szabályszerűen használta-e fel, illetve gazdálkodása megfelelt-e a jogszabályi követelményeknek – tudtuk meg a hivataltól.

Az ellenőrzés során kiderült, hogy a közalapítvány a gimnázium a feladatellátására kapott költségvetési támogatásokból 80,6 millió forintot saját működésére fordított, ezzel pedig megsértette az államháztartási törvényt, jogosulatlanul vette fel a pénzt.

Az ellenőrzés azt is megállapította, hogy a 2009-től kinevezett igazgató munkabérét is rosszul számfejtették, így havi bruttó 14.300 forinttal többet fizettek ki számára, ráadásul jogosulatlanul kapott „saját gépjárműhasználat” címén az igazgató 948.000 forintot.

A KEHI ezen többletpénzek visszafizetésére javaslatot is tett.

Az iskolánál egyébként nem szabályozták teljes körűen, a menetleveleket hiányosan és pontatlanul vezették, a hivatali gépjárművek éves használatát nem a gépjárműszabályzatban előírtak szerint számolták el.

Mint megírtuk, a Gandhi Gimnázium igazgatója, Gidáné Orsós Erzsébet április 19-én közös megegyezéssel távozott a vezetői posztból, megszüntették a munkaviszonyát. A hivatalos álláspont szerint személyes okokra hivatkozott az igazgató.

A Gandhi Közalapítvány jogutódjaként az iskola működtetését ellátó Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft. ügyvezetője, Virág Bertalan is cáfolta, hogy az igazgató távozása összefüggésben lenne a KEHI-vizsgálattal, kitartott amellett, hogy személyes okok állnak lemondása háttérében, ő azonban ezekről nem beszélhet.

A volt igazgatót többször próbáltuk megszólaltatni, de volt, hogy letette a mobiltelefont, vagy helyette más vette fel a kagylót, mondván: „házon kívül van”. A kft. felügyelő bizottságának elnökét, Orsós Annát szintén kerestük, de őt sem értük utol. Várnai Márton, a Gandhi Közalapítvány volt vezetője pedig nem akart az ügyben nyilatkozni, mondván, ő januártól már nem érintettje a gimnáziummal kapcsolatos ügyeknek.

A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal álláspontja szerint a Gandhi Gimnázium Közhasznú Nonprofit Kft.-nek kell az ellenőrzés megállapításai és javaslatai alapján, azok végrehajtásának ütemezését és felelőseit megjelölő intézkedési tervet készítenie. Ez jelenleg is folyamatban van.