A januárban lehulló rekordokat döntő csapadékmennyiség bizony megtette hatását.
Szomorúan számoltunk be arról korábban többször, hogy a tavaly nyáron pusztító aszály miatt két tó is kiszáradt Baranyában: a bicsérdi és a kistapolcai horgásztó.
A bicsérdi tavacska akkor azért végezhette így, mivel kiszáradt az őt tápláló vízfolyás, és már évek óta nem érkezett utánpótlás – egészen mostanáig. A tó ugyanis életre kelt, megtelt vízzel, és mint a Meteo Mecsek írja, az élővilág is lassacskán új erőre kaphat.
Az időjós portál néhány képet is megosztott arról, hogy nézett ki nyáron a tó (illetve annak hűlt helye), illetve most januárban:
Reméljük, most már marad az utóbbi állapot.
Fotók: Györkő Zsombor/Meteo Mecsek