Hirdetés

Eredményesen zárult a nyílt kivitelezői közbeszerzési eljárás, ezért június 14-én munkaterület átadás-átvétellel megkezdődött a Lauber Dezső Sportcsarnok energetikai fejlesztése – áll az önkormányzat közleményében. Az uniós pályázati forrásból támogatott beruházást a városvezetés kiemelt prioritással kezeli, hiszen a sportcsarnok a pécsi sport egyik központi színhelye. A városvezetés ezért is törekszik arra, hogy 2023 végéig a pécsiek újra birtokba vehessék azt, és a kivitelezés a lehető legrövidebb ideig okozzon kellemetlenséget a pécsi sportolóknak és sportrajongóknak – írják.

Az önkormányzat még 2018-ban pályázott uniós támogatásra. A pályázat vissza nem térítendő támogatásban részesült, aminek összege a projekt megkezdésekor 806 millió forint volt. A támogatási szerződést 2019-ben írták alá. 

A Lauber Dezső Sportcsarnok felújítására indított kivitelezési közbeszerzési eljárás előre nem tervezett okok miatt elhúzódott. A 2019 decemberében indított első kivitelezési közbeszerzési eljárás során beérkezett legkedvezőbb érvényes ajánlat nettó ajánlati ára is meghaladta a rendelkezésre álló fedezet összegét, így az eljárást 2021 januárban eredménytelennek nyilvánították. Ezt követően szükségessé vált a kivitelezés műszaki tartalmának felülvizsgálata, így legközelebb 2022 tavaszán írt ki közbeszerzést a pécsi önkormányzat, ám a nyertes cég pályázatát az ezt elbíráló központi hatóság formai okokra hivatkozva érvénytelenítette. A második helyen végző pályázó viszont 200 millió forinttal drágább ajánlatot adott, de mivel a pluszköltséget a kormányzat nem kompenzálta, az önkormányzat a második körös pályázatot is érvénytelenítette. 

Pécs városvezetése viszont nem engedte el a projektet, ragaszkodott ahhoz, hogy a Lauber Dezső Sportcsarnok fejlesztése megtörténhessen, ezért az illetékes bizottság a következő hónapban, 2022. decemberben hozott döntést az újabb kivitelezési közbeszerzési eljárás elindításáról, amely 2023. június 1-én eredményesen zárult. Ekkor kihirdették a kivitelezőt is, akivel megkötötték a szerződést. A nyertes kivitelező június 14-én a munkaterület hivatalos átvételével meg is kezdte a munkálatokat.

A projekt keretében a Lauber Dezső Sportcsarnok épület energetikai felújítása, átalakítása történik meg. Ennek keretében

  • a korszerűtlen külső homlokzati nyílászárókat új, korszerű nyílászárókra cserélik; 
  • az épület külső falazataira és tetőszerkezetére hőszigetelés és vízszigetelés kerül;
  • a déli oldalon árnyékolókat és új villámvédelmet alakítanak ki és
  • a küzdőtéri és homlokzati villamos berendezéseket is korszerű LED-es fényforrásokra cserélik.

A program keretében akadálymentesítés is történik:

  • a keleti bejárat mellett egy akadálymentesítést szolgáló emelőlapot helyeznek el;
  • egy akadálymentes mosdót alakítanak ki;
  • az infokommunikációs akadálymentesítés is megtörténik. 

A felújítás során a központi szellőző rendszert is korszerűsítik, továbbá termosztatikus fejekkel ellátott, új radiátorokat helyeznek el az épületben. A parkolóban napelemrendszert építenek ki oly módon, hogy az árnyékolást biztosítson a parkoló autók számára.

Az önkormányzat a fejlesztéshez önerőt is biztosított, amelynek segítségével a pályázatból nem támogatható, de az épület korszerűsítéséhez kapcsolódó, további tevékenységek is megvalósulhatnak. Ennek keretében:

  • a meglévő tűzjelzőrendszert korszerűsítik, és az újonnan beépítendő hő- és füstelvezető rendszerrel egészül ki a működése;
  • az épület pinceszinti lépcsőházára gépi hő- és füstelvezető rendszert építenek ki;
  • a menekülő útvonalakon a nyílászárókat pánikzárakkal látják el;
  • az épületben menekülő biztonsági jeleket helyeznek el;
  • az irodaépület színezése és a lapos tető teljes felújítása is megtörténik;
  • az épület déli és keleti oldalán lévő rossz állapotú aszfaltos parkolókat és járdákat is felújítják. 

Az önkormányzata mindent megtesz annak érdekében, hogy a kivitelezés a lehető legkisebb mértékben befolyásolja az itt élők és az érintett területet használók mindennapjait, a beruházás során a lakosság türelmét kérik.

Hirdetés