A magyar hősökre emlékszik az ország

Hirdetés

Május utolsó vasárnapja nem csak a gyereknap miatt fontos, ma tartják a magyar hősök emlékünnepét is, azokra a magyar katonákra és civilekre emlékezve, akik az életüket áldozták hazájukért.

Az elesett magyar hősök emlékezetét először az első világháború idején, 1917-ben iktatták törvénybe, Abele Ferenc vezérkari őrnagy kezdeményezésére. Abban az időben állt fel a Hősök Emlékét Megörökítő Országos Bizottság, melynek feladata a települések emlékmű-állítási programjának lebonyolítása volt.

Az egyik legismertebb alkotás az összes elesett első világháborús katonára emlékeztető hősök emlékköve, melyet 1929-ben avattak fel a budapesti Hősök terén, a Millenniumi emlékmű előtt. Ezt ma a központi megemlékezésen az új honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf koszorúzta meg:

Az ünnepet 1945-től, a kommunista időszakban nem tartották meg. A rendszerváltás után aztán újra lehetett ünnepelni az elesett magyar katonákat. Végül az Országgyűlés 2001. június 19-én fogadta el a törvényt, amelynek értelmében minden év májusának utolsó vasárnapján emlékeznek „az elmúlt ezredév magyar hőseire”, akik életüket adták a hazáért.

Kiemelt képünk illusztráció.

Hirdetés