Hirdetés

Többéves probléma oldódhat meg a Lánc utcai rendelőintézet tetőszerkezetének felújításával. Az önkormányzat erre a célra 92 millió forintos forrást biztosított, de a közgyűlés döntése értelmében a Dobó István utcai, szintén városi tulajdonú rendelő is megújulhat.

A pécsi Egyesített Egészségügyi Intézmények (EEI) Lánc utcai rendelőjében az alapellátás – felnőtt- és gyermekháziorvosi rendelés, fogászat, iskolafogászat – mellett sok különböző szakrendelést vehetnek igénybe a páciensek. Többek között bőrgyógyászati, reumatológiai és február elsejétől már urológiai panaszokkal fordulhatnak a szakorvosokhoz a pécsiek. Fontos, hogy a rendelés magas színvonala mellett megfelelő körülmények is fogadják a betegeket, valamint az orvosok és a szakdolgozók is komfortosan érezzék magukat a munkahelyükön. Ezt szolgálja a tetőfelújítás, ami hamarosan elkezdődhet a rendelőben.

– A Lánc utcai telephelyen évek óta azt tapasztaltuk, hogy az épület esőzéskor beázik – mondta el lapunknak dr. Kovács Ágnes, az EEI orvosigazgatója. – Az okozott károkat az intézményünk saját erőből igyekezett azonnal kijavítani. Azonban azt vettük észre, hogy nemcsak ott vannak beázások, ahol hibás a tetőszerkezet, hanem más helyeken is, vagyis a víz tovább tudott folyni.

A probléma több rendelőt, illetve a dolgozók öltözőjét is érintette, így az intézmény a fenntartó önkormányzathoz fordult, hogy végleges megoldást találjanak – magyarázta az orvosigazgató. A megoldás pedig a tetőszerkezet teljes felújítása, amelyre a márciusi közgyűlésen 92 millió forintos forrást szavazott meg a város. A beruházás még ebben az évben megvalósulhat.

Az önkormányzat a Lánc utcai rendelő mellett egy Dobó István utcai háziorvosi rendelő felújítására is biztosított fedezetet. Ahogy a közgyűlési előterjesztésben olvasható, ennek az ingatlannak a teljes felújítása, valamint egy mozgássérültrámpa kialakítása szükséges a működési engedély kiadásához. A célra 40 millió forintot ad a város.

Hirdetés