21 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapHírzónaMegújul az út Komló és Mánfa között

Megújul az út Komló és Mánfa között

Jövőre már európai színvonalú úton közlekedhetnek a Baranya megyei Komló és Mánfa közötti szakaszon az autósok. Az Új Széchenyi Terv keretében a hét kilométeres szakasz csaknem bruttó 914 millió forintból újul meg. A munkaterületet már átadta a kivitelezőnek a projektgazda Magyar Közút Nonprofit Zrt., így hamarosan több munkagéppel is találkozhatnak az erre járók.

 

Az Új Széchenyi Terv Regionális Operatív Program 2009-2013-as akciótervének keretében a Magyar Közút Nonprofit Zrt. jelenleg 192, összesen 1265 kilométernyi 4 és 5 számjegyű mellékútszakasz felújításának lebonyolítására kapott felhatalmazást. A várhatóan 2013 végéig megvalósuló program összköltsége közel 104 milliárd forint, ebből a Dél-dunántúli régióban 21,4 milliárd forint megítélt forrás áll a projektgazda Magyar Közút rendelkezésére.

[adrotate block=”6″]

A közbeszerzési eljárás alapján kiválasztott kivitelező, a KMES Konzorcium a 6543 jelű Komló-Mánfa összekötő út közel 7 kilométeres szakaszán megerősíti, felújítja a burkolatot és rendezi a padkát, kicseréli a kiemelt szegélyeket, a meglévő buszmegállókat átépíti, az itt található peronokat szabványosítja és egy új buszöblöt létesít. A forgalomtechnikai jeleket a 6,9 kilométeres szakaszon újakra cseréli a kivitelező, a felújítandó útszakasz kezdő szelvényének közelében pedig térkő burkolatú gyalogátkelő szigetet is kialakítanak a szakemberek a gyalogosforgalom biztonsága érdekében. Ezen kívül szintén fontos eleme a projektnek az útszakasz víztelenítése és a vízelvezetés korszerűsítése, mivel ezzel lényegesen meg lehet növelni egy-egy felújított út élettartamát.

A beruházást követően a Magyar Közút Nonprofit Zrt. számításai szerint Komló és Mánfa lakosai, vagyis közvetlenül több mint 26 ezer ember utazáskényelmi és forgalombiztonsági feltételeiben lesz pozitív változás.

A sikeres projektzárást követő 5 éven át a felújított útszakasz kiemelt figyelmet élvez mind az üzemeltető, a karbantartó, a fenntartó, mind a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség és az uniós források felhasználását ellenőrző szervezetek által.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújult országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd a régióban, a kistérségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő