19 C
Pécs
péntek, május 10, 2024
KezdőlapPécs AktuálKözéletMindkét pécsi kosárcsapat elődöntős

Mindkét pécsi kosárcsapat elődöntős

Az NKA Pécs és a PVSK-Veolia is megnyerte a harmadik meccset a negyeddöntőben, így 3-0-val jutottak be a legjobb négy közé az NB I. B Piros csoportjában.A bajnoki címre és feljutásra hajtó NKA Pécs két nagyon sima győzelem után, saját pályáján akarta lezárni a Cegléd elleni negyeddöntős párharcot. Az első félidőben még akadozott a gépezet, és meglepően szorosan alakult a meccs, csupán öt ponttal vezetett Ivica Mavrenski együttese. A nagyszünet után aztán beindult a pécsi henger, és szisztematikusan felőrölte ellenfelét az NKA. Végül könnyed hazai győzelem született, így az akadémisták söpréssel zárták le a párharcot.

Az elődöntőben a Vasas–DEAC U23 párharc győztesével találkozik majd az NKA. Ott a fővárosiak 2-0-ra vezetnek összesítésben, szerdán a Vasas hazai pályán minden bizonnyal lezárja majd a párharcot.

NKA Pécs–Cegléd 86-61 (20-20, 25-20, 23-11, 18-10)
Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, negyeddöntő, 3. mérkőzés.
NKA Pécs: Kerpel-Fronius 5, Kovács P. 7/6, Kollár 7/3, MELEG 13/3, DJORDJEVICS 18/6. Cs.: Meszlényi 10/6, Lados 6/3, SCHERER 11/6, Rátvay 3, Beke 2, Herger 3, Kazy 1. Vezetőedző: Ivica Mavrenski.
Cegléd: Tóth Z. 11/6, Velkey 6, Kalassai 6/6, CSABA 14/6, KARAVDICS 17/3. Cs.: Berkics 3, Kozma, Csákvári 4, Fodor, Kovács. Vezetőedző: Siska János.

A söprés a PVSK-Veoliának is összejött ma este saját csarnokában, igaz a BKG Prima Akadémia ellen alaposan meg kellett szenvednie a pécsieknek a párharc harmadik meccsén. Bár az kezdés hazai szempontból remek volt – már 22-9-re is vezetett a PVSK –, a második negyedben a BKG feljavult, és egy kis hátszéllel szorossá is tette a csörtét. A meglehetősen egyoldalú bíráskodás alaposan fel is bosszantotta a Pantherst, ez pedig nem tett jót a hazaiak játékának. Persze az sem könnyítette a Vasút dolgát, hogy eltiltása miatt ezen a meccsen nem ülhetett ott a padon Szrecsko Szekulovics vezetőedző.

A második félidőben többször is úgy tűnt, hogy át tud lendülni a nehézségeken a Pécs, és el tud lépni, de a BKG nagyon szívós játékkal rendre visszajött a meccsbe. Végül az utolsó másodpercekig izgalmasan alakult a mérkőzés, amit azért rutinos játékosai vezérletével behúztak a hazaiak, és 3-0-val lezárták a párharcot. Az elődöntőben vagy a MAFC, vagy a Jászberény lesz majd a Panthers ellenfele, abban a párosításban 2-1-re vezet a MAFC. A pályaelőny a pécsieké lesz, így továbbra is jó esély mutatkozik arra, hogy Pécs–Pécs fináléban dőlhet majd el a bajnoki cím, és a feljutás kérdése.

PVSK-Veolia–BKG Prima Akadémia 79-74 (19-9, 15-21, 23-17, 22-28)
Kosárlabda-NB I. B Piros csoport, negyeddöntő, 3. mérkőzés. Szamosi Nándor Sportcsarnok, 250 néző.
PVSK-Veolia: HALÁSZ 10/3, Harler 19/3, Molnár M. 9/3, BÍRÓ O. 6, Horti 11. Cs.: Németh A. 8/6, TÓTH N. 5, Takács D., Antóni 9/3, Bíró L. 2. Megbízott edző: Andrija Csirics.
BKG Prima Akadémia: NAGY BENEDEK 12/6, NAGY BOTOND 18/9, Plézer 6, Galambos 10, LILAJ 14/3. Cs.: Spiriev 2, Szeleczki 4, Halász 4, Nagy S. 5/3. Vezetőedző: dr. Nagy Ágoston.

Fotó: Rónási Márton / PVSK

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő