14 C
Pécs
szombat, május 11, 2024
KezdőlapPécs AktuálNincs megállás: elérte az ezerfős dolgozói létszámot, de tovább bővül a pécsi...

Nincs megállás: elérte az ezerfős dolgozói létszámot, de tovább bővül a pécsi HARMAN

A HARMAN a Samsung cégcsoport tagjaként az egyik legnagyobb autóipari gyártó Magyarországon. Az árbevétel tekintetében a TOP 15 hazai vállalat közé tartozó HARMAN olyan mindenki által ismert autógyárak beszállítója, mint például az Audi, a BMW, a Mercedes-Benz, vagy a Toyota. A HARMAN pécsi telephelyén már 2015 óta van jelen, nemrég indított nagyszabású toborzó-kampányuk eredményeként pedig már ezer főt foglalkoztatnak a Szilva utcai üzemkomplexumban. Petrovics Eszter HR vezetővel beszélgettünk arról, hogy ez a mérföldkő mit jelent a cég számára, és hogy mik a pécsi telephely jövőbeni tervei.

– Mit jelent a cég számára, hogy elérték az ezerfős dolgozói létszámot?

– Hatalmas mérföldkő ez a pécsi gyár életében. Hat éve csúcstechnológiás fény- és hangtechnikai termékek összeszerelésével indult el a gyártás Pécsett, majd 2018-ban autóipari divíziót is elindítottuk. Első lépésben a HARMAN székesfehérvári elektronikai gyárából érkeztek az első gyártósorok/termékek, amelyeket további HARMAN telephelyekről történő termékáttelepítések követtek. Rendkívül előnyös helyzetben vagyunk, mindkét említett divízió növekedési fázisban van, ehhez keresünk csapatunkba kollégákat.

Petrovics Eszter

– Miért fontos, hogy a cég az ezer fő elérése után is tovább bővüljön?

– Folyamatosan nyerjük el az újabb és újabb projekteket, új vevők gyártósorai is érkeznek hozzánk, illetve a már meglévő vevőink, például a BMW, a Mercedes, a Volkswagen-csoport, a Fiat, vagy épp a Ferrari termékpalettája is bővül. Az új kollégákat nemcsak megtalálni szeretnénk, hanem fejleszteni, képezni is. Idén kialakítottunk egy képzési központot, így már nemcsak egyetemistákat tudunk fogadni duális programunkba, hanem a középiskolás duális képzési programban is részt veszünk.

– Milyen szakterületeken keresnek új embereket?

– A bővülés minden részlegünket érinti, így összeszerelő operátorok, SMT operátorok, technikusok, mérnökök jelentkezését is várjuk a logisztikai terület iránt érdeklődők mellett.

Folyamatosan bővül a pécsi telephely

– Milyen kompetenciákra van szükség ezeknek a pozícióknak a betöltéséhez?

– Jellemzően háromműszakos a gyártásunk, így ennek vállalása az egyik alapfeltétel a fizikai pozícióknál. Az összeszerelő és SMT operátor pozícióknál az általános iskolai végzettégen kívül elegendő a jó kézügyesség, az utóbbi pozíciónál az alapvető számítógépes ismeretek is jól jönnek, a gyári tapasztalat előny, de nem elvárás. A technikusi pozícióknál a pályakezdők jelentkezését is várjuk a tapasztalt szakemberek mellett, raktárosainkat targoncás jogosítvánnyal keressük. A szellemi munkát igénylő pozícióinkban fontos számunkra a jelöltek proaktív hozzáállása és nyitott, rugalmas természete. Szeretnénk, ha átfogó képet kapnának nemcsak a saját részlegükről, de az egész gyár működéséről is. Így könnyebben megy a csapatmunka és az információáramlás a területek között, ami alapvető feltétele a gördülékeny gyártásnak. A felelősségteljesség és pontosság minden pozíciónkban kiemelt szerepet kap, hiszen az elektronika ipara és az autóipar is megköveteli a precízséget, nálunk pedig mindkét iparág egyszerre van jelen.

Biztos hátterű cég

– Milyen lehetőségeik vannak a HARMAN munkavállalóinak a továbblépésre?

– Folyamatosan fejlődő cég vagyunk, a bővüléssel szervezetünk is növekszik minden szinten. Az operátorok mellett több csoportvezetőre, műszakvezetőre, termelési trénerekre, területi vezetőkre van szükségünk, természetesen nemcsak termelési, hanem logisztikai, mérnökségi, minőségügyi és egyéb támogató területen. Technikusaink és mérnökeink körében jellemző a kompetenciamátrix szerinti besorolás. Van lehetőség a horizontális mozgásra is cégen belül, hiszen először minden új pozíciót a szervezeten belül hirdetünk meg, és csak utána megyünk a vállalaton kívülre a keresésekkel.

– Miért válassza valaki a céget?

– Nagy múltú, biztos hátterű cégről van szó. A HARMAN már több mint 25 éve jelen van Magyarországon, három helyszínen öt telephellyel rendelkezik. Nagy figyelmet fordítunk a fiatalok bevonására, a már említett képzési központunk és duális programjaink mellett idén is elindítottuk junior quality programunkat, amelynek keretében gyakorlati és elméleti képzés során sajátíthatják el a résztvevők a minőségügyi ismerteket. Az ezerfős létszámot meghaladva még fontosabb számunkra, hogy elismerjük munkavállalóink kemény munkáját. A járványhelyzet előtt családi napot tartottunk, valamint mikulásnapi- és karácsonyi-ünnepséget is szerveztünk számukra. Emellett a munkavállalóink gyermekei számára rendszeresen szervezünk rajzversenyeket, és több nyári táborba is partneri kedvezménnyel mehettek a HARMAN-os gyerekek. Vállalatunknál lehetőség van akár heti két nap otthonról történő munkavégzésre is. A bővülő technológia folyamatos szakmai kihívást biztosít kollégáink számára, mi pedig képzésekkel és mentorprogramokkal segítjük a fejlődésüket.

A jelentkezéseket önéletrajz megküldésével a [email protected] email címre várják.

Hirdetés
KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő