Hirdetés

Egyelőre. Még az is lehet, hogy később teljes szélességében lezárják a Szabadság utat. Ez attól függ, hogy a burkolatot súlyosan alámosta-e a víz. 

A helyszínen megtudtuk: lakossági bejelentés érkezett róla, hogy ömlik a víz a Szabadság út 19-es számnál. A problémát a Tettye Forrásház Zrt. közösségi oldalán megjelent poszt szerint csőtörés okozta – a vezetéket a 60-as években fektették, mint azt közleményükben írják –, ami a burkolat megemelkedéséhez és több háztartásban vízhiányhoz is vezetett, a Kaffka Margit utcától egészen a 6-os útig a páratlan oldalon.

A szakemberek jelenleg is dolgoznak a helyreállításon, az útburkolatot meg kellett bontani, illetve több ott parkoló autót áthelyeztek, hogy azok ne sérüljenek meg a javítás során. A félpályás

lezárásra azért van szükség, mert az út akár be is szakadhat ilyenkor a közlekedő járművek alatt

– tudtuk meg. Jelenleg rendőrök segítik a közlekedést.

A hiba mértékétől függően akár már ma is végezhetnek a munkálatokkal, az útburkolat helyreállítására azonban valószínűleg csak később kerülhet sor – mondta el lapunknak egy a helyszínen tartózkodó szakember.

Képeink és videóink a helyszínről:

Hirdetés