Hirdetés

Az önkormányzat és a helyi civil szervezetek több mint két éve tartó aktív egyeztetésének eredményeként elkészült a pécsi civil koncepció, amelyet a közgyűlés december 14-én tárgyal majd.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, nemrég tartották azt a szakmai fórumot, amelynek keretén belül a város civil szervezetei véleményezhették a pécsi önkormányzat civil koncepciójának végleges tervezetét. Mint ismert, a koncepció elkészítésén az önkormányzat és a helyi civil szervezetek – a Nevelők Háza Egyesület koordinálásával – két és fél éve dolgoznak azért, hogy a civil szférában megmutatkozó kapacitásokat a városvezetés a jövőben hatékonyabban tudja kiaknázni a pécsiek érdekében.

Kunszt Márta, az önkormányzat civil tanácsnoka a koncepció kidolgozásának legújabb fejleményei kapcsán lapunknak elmondta, hogy az elmúlt időszak sikeres egyeztetéseinek eredményeként a koncepció megvitatásra kész formába került, ami azt jelenti, hogy a következő, december 14-ei közgyűlésen már tárgyalni is fogja a testület, és remélhetőleg el is fogadja azt.

Kunszt Márta: „Azok a civilek véleményezték a tervet, akik szeretnének velünk együttműködni”

Felidézte: az önkormányzat korábban 609 érintettnek küldte el a civil koncepció előzetes tervezetét, amelyre a civil szféra szereplői reagálhattak, megfogalmazhatták az azzal kapcsolatos igényeiket, véleményeiket. A kiküldött tervezetre 14 szervezet reagált, ugyanakkor sok szervezet már a dokumentum tervezésében is részt vett, ők már ekkor megfogalmazták észrevételeiket. A civil szervezetek által felvetett releváns kérések és javaslatok be is kerültek a dokumentumba – tette hozzá.

Kiemelte, hogy a koncepció tervét több fórumon, személyes egyeztetéseken vitatták meg a szervezetek képviselőivel – mondta.

– A fő célkitűzésünk az, hogy közös pályázatokon forrásokat szerezzünk a civil szféra működtetésére, valamint hogy a pécsieket aktívan meg tudjuk szólítani a civil szervezeteken keresztül. Hangsúlyozni kell, hogy ez egy teljesen önkéntes dolog, kétoldalú viszony, tehát azok a civilek véleményezték a tervet, akik szeretnének velünk együttműködni – mondta Kunszt Márta.

Hirdetés