Gigacéggekkel tárgyal Pécs

csizi peti sajtótájékoztató4

A város három komoly érdeklődővel folytat tárgyalásokat munkahelyteremtő beruházásokról. Ha lesz egyezség, akár több ezer új munkahely is létesülhet a város új ipari parkjában. Minderről is beszélt Csizi Péter országgyűlési képviselő egy keddi sajtótájékoztatón.

A politikus a választási eredményeket értékelte, de ennek kapcsán újságírói kérdésre megemlítette: titoktartási szerződést írtak alá három olyan nagyobb céggel, amely fokozott érdeklődést mutat pécsi befektetési lehetőségek, munkahelyteremtési beruházások iránt.

Elmondta: a nemzetközi tőzsdéken jegyzett vállalatok – amennyiben sikerül megállapodni egyikkel vagy többel közülük – legalább több száz, de akár több ezer új munkahelyet is hozhatnak Pécsre. A cégeket a kormány irányította Pécsre a HITA-n, azaz a Nemzeti Külgazdasági Hivatalon keresztül. Ez a szervezet van kapcsolatban a legnagyobb társaságokkal, s tesz nekik ajánlatot a hazai lehetőségeket illetően; a kormány pedig újabban minden megkeresést Pécsre irányít. Csizi leszögezte: Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kifejezetten támogatja a gazdaságélénkítést jelentő pécsi befektetéseket.

A képviselő a választási eredményekről szólva azt mondta, a leglényegesebb dolog a város, a megye és az ország vezetése szempontjából, hogy az a bizalom, amit a Fidesz-KDNP megkapott az emberektől, megmaradjon.

Adómentességgel is kedveznek a betelepülőknek
Ipari park: adómentességgel is kedveznek a betelepülőknek

– Tudjuk, hogy bizalom híján a választók döntenek. Például az utóbbi hat választáson a baloldal megtapasztalhatta, hogy mivel jár a bizalomvesztés – mondta, hozzátéve: a Fidesz-KDNP hatszor kapott megerősítést arról, hogy amit tesz, azzal a választók többsége elégedett.

Az elkövetkezendő öt évben, mondta, világos felhatalmazást kaptak arra, hogy munkahelyek megteremtésén és gazdaságélénkítésen dolgozzanak a legtöbbet. Ehhez, tette hozzá, nagy segítséget jelent, hogy egy-egy pécsi országgyűlési képviselő államtitkár, illetve helyettes államtitkár, emellett a megyei közgyűlést Nagy Csaba korábbi fideszes pécsi alpolgármester vezetheti. Közölte: a pécsiekkel együtt szeretnék meghozni a döntéseiket, mindig ki fogják kérni véleményüket.

Hirdetés