Így készül az ellenzék

Sokszereplős a baloldal...

Elsőként a Fidesz vallott színt, de egy-két héten belül a többi párt is felfedheti polgármesterjelöltjeinek kilétét és megnevezheti az egyéni kerületekben indítani tervezett jelöltek nevét. Egyelőre minden szervezet önállóságra törekszik, s nem várható a tavaszihoz hasonló baloldali összeborulás.

hirdetés

Miután a Fidesz megnevezte azokat a jelölteket, akik Páva Zsolt vezetésével ősszel a pécsiek szavazataiért indulnak harcba, igyekeztünk kideríteni, mire készül a többi párt. Egyelőre még a polgármesterjelölteket sem árulták el, ezzel együtt következtetéseket le lehet vonni szavaikból.

Elsőként a Fidesz korábbi ezúttal azonban külön induló szövetségesét, az Összefogás Pécsért Egyesületet kérdeztük. Velük korábban közös jelölteket indított a Fidesz, így került a közgyűlésbe Lengvárszky Attila, Végh Péter és Kővári János. Utóbbi azt ígérte, hogy pünkösd után ismertetik elképzeléseiket; mást nem is nyilatkozott.

A Fidesz kommunikációja szerint a külön indulással akár több képviselőt is küldhet a közgyűlésbe a két szervezet. Mindez ugyanakkor csak akkor lehetséges, ha az ÖPE önálló jelölteket indít a Fidesszel szemben, így reménykedhet ugyanis a töredékszavazatokban, s abban, hogy kompenzációs listáról a közgyűlésbe juttathat ismét képviselőket. Az sem zárható ki, hogy polgármesterjelöltet állít a szervezet.

A polgármesterrel együtt 28 tagú pécsi közgyűlésben a legnagyobb ellenzéki, négy fős, csoporttal rendelkező MSZP-nél Fuchs Gábor megyei elnökhelyettes azt mondta, egy hónapon belül dönt a jelöltekről a városi küldöttértekezlet. A szocialisták a mai forgatókönyv szerint külön indulnak, de nem kizárt, hogy a polgármesterjelöltet több szervezettel közösen küldik harcba. Négy éve önállóan indították Meixner Andrást.

A közgyűlésbe jelenleg két főt delegáló Jobbik egyik meghatározó pécsi politikusa, Gyimesi Gábor azt mondta, minden kerületben önálló jelöltekkel indulnak, nem közösködnek senkivel, s polgármesternek is saját embert szánnak. Hozzátette: június végén derülhet ki, hogy kikkel keresik a választók kegyeit. Négy éve éppen Gyimesi Gábor volt a polgármesterjelöltjük, a várakozások szerint idén sem lesz ez másképp.

Az emberek bő egyharmada szokott csak szavazni az önkormányzati választásokon
Az emberek bő egyharmada szokott csak szavazni az önkormányzati választásokon

Az LMP országos befolyással is rendelkező képviselője, Keresztes László Lóránt azt mondta lapunknak, éppen az ő előterjesztését támogatta pártja kongresszusa, hogy egyetlen megyei jogú városban sem indítanak más politikai pártokkal közös jelölteket. – Több civil csoportosulással is egyeztetünk, velük lehet együttműködés. A polgármesterjelölt személyéről egy héten belül döntés születik – mondta Keresztes, aki ma Kóbor Józseffel ül a közgyűlésben a párttól. Egyéni jelölteket küldenek majd harcba a kerületekben, de hogy kiket, arról csak valamikor a nyáron határoznak. Négy éve Keresztes Lóránt pályázott a polgármesteri posztra, meglepetés lenne, ha idén nem őt jelölnék.

Az őszi önkormányzati választásokon várhatóan 30 és 40 százalék között lesz a részvételi arány, ilyen szempontból jó főpróba volt az EP-választás az új baloldali pártoknak. Május végén azon a Gyurcsány-féle Demokratikus Koalíció (DK) közel 10, a Bajnai-féle Együtt-PM több mint 7 százalékot szerzett.

Kunszt Márta, Toller László egykori alpolgármestere, a DK helyi szervezője azt mondta, nem kapkodnak, egyelőre még azt sem döntötték el, hogyan kívánnak indulni ősszel, például keresik-e a kapcsolatot az MSZP-vel. – Még spekulálunk, nagyjából két hét múlva állunk ki a sajtó elé – mondta röviden.

Berkecz Balázs, az Együtt-PM megyei koordinátora viszont leszögezte: nem céljuk a közösködés, csak olyan együttműködésekbe mennek bele, amelyek az ő érdekeiket szolgálja. – Több kiszemeltünk is van a polgármesteri posztra, az egyéni jelöltek névsorát most állítjuk össze. A június végi tisztújításunk után mondunk neveket – közölte Berkecz.

[box title=”Öt évre választunk, egyelőre biztos a Fidesz elsöprő győzelme” box_color=”#e52587″]Érdekesség, hogy pár hónap múlva a rendszerváltás óta megszokottal szemben nem négy, hanem már öt évre választunk polgármestert és önkormányzati képviselőket, azaz 2019 őszéig legfeljebb időközi választáson szólhatunk bele a közgyűlés összetételébe. Horváth Csaba, a jogi kar politológusa azt mondja, bár a „Kormányváltók” jelöltjei megközelítették a fideszes aspiránsokat az országgyűlési voksolás idején, „katasztrofális káderhiány van a baloldalon”. Mint mondta, az MSZP érdemi politikus nélkül politizál már, a DK harmatgyenge, s az Együtt-PM-nek sincs tábora. A Jobbik így beférhet a második helyre a legtöbb kerületben, s meglepetés lenne, ha nem nyerne mindenhol a kormánypárt.[/box]

  • Imre

    Az ország kifosztói, elsőként az MDF majd az MSZP és FIDESZ mindent megtettek, hogy eltűnjön a magyar ipar, ne legyenek gyáraink üzemeink s a multik rabszolgái legyünk !
    Hogy lehet ezeket a pártokat támogatni, rájuk szavazni?
    Pécsett is az új erőket kell támogatni!.
    Elég volt a FIDESZ ből meg MSZP ből s utódjaikból !
    Októberben nem szabad rájuk szavazni.
    A FIDESZ már egy szélsőséges kirekesztő párttá vált!

  • papa

    ….és de facto semmilyen előrelépés nem lenne, ha a jelenlegi felállás maradna.

  • Szőts

    Nagy visszalépés lenne ha nem a jelenlegi felállás maradna.