Iparkamara: Pécs legyen a 21. századi technológiák fővárosa!

Az úgynevezett Pécs Paktum első ütemének zárórendezvényén elhangzott: 850 millió forintot fordítottak arra, hogy a munkanélkülieket visszahelyezzék a munkaerőpiacra. Ez pedig olyan sikeres volt, hogy 85 új vállalkozás is elindult. A program zárókonferenciáján lévő előadásokon pedig már a jövőre koncentráltak: arról volt szó, hogyan kerülhet fel Pécs a gazdasági-ipari térképre. 

hirdetés

A Pécs Paktum zárókonferenciáján Decsi István alpolgármester elmondta, sikeres programot zártak, melynek keretében több mint 270 embernek tudtak munkahelyet biztosítani és 270 vállalkozást támogattak, hogy ezek a városban fejlődhessenek.

– Mikor elindult ez a program, még egész más kihívások jellemezték a város és a térség gazdaságát, szükséges volt, hogy a bevont embereknek munkahelyet teremtsünk. Azonban az elmúlt két évben gyökeres változás történt, a sikeres beruházásösztönző tevékenységnek köszönhetően sok esetben már munkaerőhiányról beszélhetünk, és abban kell segítenünk a vállalatoknak, hogy munkavállalókat találjanak. Ez a következő időszakban még inkább így lesz, hiszen két éven belül több mint 2000 új munkahely létesül Pécsett, kizárólag az ipar területén, a többi szektorról nem is beszélve. Az lesz a nagy feladatunk, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerőt biztosítsunk a beruházóknak, így meg tudják majd valósítani fejlesztési terveiket. Ezért dolgozunk már a következő Paktum projekten – taglalta a célokat az alpolgármester.

Decsi István alpolgármester köszöntötte a konferencia résztvevőit

– A Paktum pályázatok keretében az a legfontosabb cél, hogy Pécsett és a pécsi járás területén, illetve Baranya megyében megtaláljuk azokat az embereket, akik dolgozni szeretnének és különböző képzési programokon keresztül eljuttassuk őket konkrét munkahelyekre – mondta el lapunknak Merza Péter, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Hozzátette, azért nagyon fontosak az utóbbi egy-két év ipari és gazdasági fejlesztési bejelentései, mert szemmel látható a cégek részéről meglévő munkaerőigény. Példaként hozta fel a BAT fejlesztéseit, a Thyssenkrupp gyárindítását, a Honsa fejlesztéseit, illetve a Hanon új pécsi gyárát.

– Amit lehetett, azt az önkormányzat megtette, hiszen ezek a cégek itt vannak és megtalálták ezidáig a piaci számításaikat. A Paktum és más foglalkoztatási típusú pályázatok keretében pedig el kell, hogy érjük az embereket és képzési programokon keresztül képessé kell tennünk a helyi cégeknél való munkavállalásra – mondta végezetül.

A konferencián Merza Péter előadását is hallhatták az érdeklődők

Rabb Szabolcs, a Pécs-Baranyai Kereskedelmi és Iparkamara főtitkára hangsúlyozta: ahhoz, hogy Pécs továbbra is a kultúra városa maradjon, arra van szükség, hogy a 21. századi technológia városává váljon. Szerinte minden a gazdaságból indul: ha a cégek jól fejlődnek, akkor tudják majd a kultúrát, vagy éppen a sportot támogatni, és akkor lesz a munkavállalóknak ideje és pénze színházba, koncertre járni.

– A globális és a magyarországi versenyben a fejlődő- és versenyképes gazdasággal rendelkező városok nem szemérmesek a munkavállalók megszerzését tekintve. Pécsnek is fel kell nőnie ehhez a feladathoz. Ez azt jelenti, hogy míg vannak városok, amik messziről utaztatják a munkavállalókat, Pécsnek ehelyett inkább meg kell teremteni a lehetőséget még több munkásszállás kialakításával, valamint a jó mobilitási lehetőségekkel arra, hogy az emberek inkább itt dolgozzanak. Észak-Baranyából így nem 80-100 kilométert utaznak majd a munkavállalók például Székesfehérvárra vagy Dunaújvárosba, hanem 20-25 kilométert déli irányba Pécsre, Komlóra, vagy Mohácsra. Ehhez le kell másolnunk jó példákat és gyorsan cselekedni – fejtette ki.

Rabb Szabolcs előadása a Pécs Paktum zárókonferenciáján

A Pécs Paktumban a pécsi önkormányzat, a Baranya Megyei Kormányhivatal, valamint a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vett részt.

A program a tervek szerint Pécs Paktum II. néven október 1-től folytatódik, a következő ütemben több mint 1 milliárd forint áll rendelkezésre.

Hirdetés