Viszik a pécsi földeket, mint a cukrot

Az év elejétől várják ismét a bérlők jelentkezését a Pécs környéki, mintegy 88 hektárnyi eddig parlagon heverő földterület megművelésére. Naponta ketten-hárman érdeklődnek az önkormányzat vagyonkezelő cégénél a kiskertek, szántók és beépítetlen telkek hasznosítására.

hirdetés

880 ezer négyzetméternyi, azaz 88 hektárnyi területet kíván a város mezőgazdasági művelés alá vonni, ezért hirdette meg azokat a beépítetlen földeket, szántókat, kis- és konyhakerteket, amelyek hasznosításából a helyi termelők is jól járhatnak. A kiadó területek közül 110 ezer négyzetméter szántó, a többi pedig kert besorolású.

A bérbe adandó földek és telkek Pécs szinte valamennyi külső városrészében – a közigazgatási határon belül – megtalálhatók, így nem csupán Újhegyen, Nagyárpádon, Meszesen, Patacson, Szabolcsban, Gyükésben vagy éppen Pécsbányán, hanem például néhány Pécs melletti település – Bogád, Kökény – közelében is.

Péter-Domán Zita, a Pécs Holding pr-menedzsere elmondta, hogy naponta ketten-hárman érdeklődnek a lehetőség iránt, ami óriási növekedés a korábbi évekhez képest, amikor nagyjából félévente volt ugyanennyi érdeklődő – igaz, csak 2014-ben kezdték hirdetni nyilvánosan a bérbevétel lehetőségét.

–  Komoly javulás érzékelhető az érdeklődésben az elmúlt időszakban. Ezzel nagyjából ezer főre emelkedett a kiskertek és szántók bérlőinek a száma. Vannak közkedvelt területek, mint például a lőtéri dombok, a málomi rész vagy a Füzes dűlő, ahol már teljes a telítettség.

A lehetőség tehát adott, határidő nincs, folyamatosan lehet jelentkezni a bérbe vehető részekre; cél, hogy minél nagyobb terület legyen megművelve. A Holding nem is kér sokat, hiszen nagyon kedvező áron lehet hozzájutni a művelendő földekhez: a szántók ára négyzetméterenként 3 forint, míg a kerteket 12,5 forintos négyzetméterenkénti árért lehet bérbe venni. A bérleti szerződés egy mezőgazdasági évre, azaz idén október 31-ig szól.