Hirdetés
Az akadálymentesség mindenkinek jó, de a fogyatékossággal élők, a babakocsival közlekedők és az idősebbek számára alapvető probléma, ha valami nem elérhető  amiatt, mert mozgásukban valahogy korlátozottak. A csak Pécsett megszervezett, november 26-i túra célja, hogy a hozzáértők bemutassák, milyen hasznos trükköket lehet bevetni, ha például kerekesszékkel, látássérültként, kisbabával látogatnánk meg a város nevezetességeit. Ugyanis nem mindig egyértelmű, hogyan is tudják pontosan megközelíteni az adott, egyébként inkluzív, azaz befogadó helyszínt.

Ez semmiképp sem egy hagyományos túra, ahol a résztvevők Pécs leghíresebb látnivalóit nézik meg együtt: a programot a People First Egyesület szakmailag felkészült sorstársi idegenvezetői tartják, akik nem arra fektetik a hangsúlyt, hogy azon keseregjenek, milyen nehéz mozgáskorlátozottként turistáskodni a városban, sokkal inkább – a résztvevőkre „új szemüveget adva” – jókedvű együttlétet, jó benyomások keltését, a fogyatékossággal élők pozitív hozzáállásának, találékonyságának, akaratának bemutatását, egyben a résztvevők érzékenyítését igyekeznek megcélozni. Bárkit szívesen fogadnak a szervezők, nem csak fogyatékossággal élőket, érintetteket.

„Túránk során lehetőség van kipróbálni a kerekesszékben gurulást/borulást, fehér bottal kitapogatni a járdaszegélyeket, speciális szemüvegben átélni, ha éppen csak az orrunkig látunk vagy mindössze foltokat érzékelünk a világból, a többi homályban marad, vakvezető kutya munkáját figyelni, kérdezni, füldugóval érzékelni, milyen ha nem halljuk az utca zaját, a figyelmeztető jeleket… Izgi nem? Közben persze jókat beszélgetünk arról is, mit lehet, mit nem lehet fogyatékossággal élőként, mit jelent a kompromisszum, mit jelent a »nem adom fel akkor sem«, milyen érzéseink vannak ezzel kapcsolatban” – írták a szervezők.

A program körülbelül egy-másfél órát vesz igénybe, november 26-án, 15 órakor indul a Széchenyi térről a vezetés. A túrák 10 főtől indulnak, a részvételi díj 2500 forint, de idősek, gyerekek, valamint Tüke Kártya tulajdonosok kedvezményesen, 2000 forintért vehetnek részt.

Még több információ, útvonal IDE KATTINTVA érhető el. 


A People First Egyesület tagjai 2018 óta járják Pécs és a környék különböző helyszíneit, hogy felmérjék, mennyire akadálymentesek ezek, így segítik a fogyatékossággal élők mindennapjait, akik számára bizony komoly tervezést igényel egy-egy kiruccanás, így nyilvánvalóan szeretnek minden eshetőségre előre felkészülni. A stáb egyre profibb, a szempontrendszer pedig folyamatosan fejlődik és gyarapodik a begyűjtött tapasztalatok alapján, a legfontosabb kritériumok között szerepel például a megközelíthetőség, illetve az akadálymentesített mosdó. Mozgássérült, látássérült, hallássérült szempontból is folyik az osztályozás. Nemrég mutatták be az egyesület és a városi turizmusfejlesztési osztály által összeállított, ezer példányban megjelent Akadálymentes Pécs című kiadványt.

Sajnos a pécsi szociális intézményekben élők számára sem könnyű a járványidőszak, erről számolt be lapunk majdnem napra pontosan egy éve. A város azonban egyre élhetőbbé válik a mozgáskorlátozottak számára, nemrég írtunk a kerekesszékes sportolást elősegítő, akadálymentes edzőpark átadásáról.

Hirdetés