16 C
Pécs
kedd, május 7, 2024
KezdőlapHírzónaBelföldPolgári engedetlenség miatt 8 pedagógust rúgtak ki budapesti gimnáziumokból

Polgári engedetlenség miatt 8 pedagógust rúgtak ki budapesti gimnáziumokból

A helyileg illetékes tankerületi igazgatók december 1-i hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – számolt be a Telex a Belügyminisztérium közleménye alapján.

A közlemény úgy fogalmazott, hogy az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják.

A BM közlése szerint ma országszerte további 24 pedagógus kap tájékoztatást intézményének vezetőjétől arról, milyen következményekkel jár a munka jogellenes megtagadása – nem nehéz tehát kitalálni, hogy további kirúgások várhatóak.

Gyakorlatilag azokról a tanárokról van szó, akik az utóbbi időszakban a polgári engedetlenség eszközét használva fejezték ki véleményüket a magyar közoktatást sújtó problémákról, a tanárok megélhetési nehézségeiről és a pedagógusok közel sem ideális munkakörülményeiről. Tették mindezt úgy, hogy az országgyűlés fideszes többsége a közelmúltban módosította a sztrájktörvényt úgy, hogy azt gyakorlatilag kiüresítette – számolt be a Telex.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő