Önfeledt öröm a spanyol válogatottnál

A spanyol labdarúgó-válogatott tagjai valamennyien a frissen kiharcolt világbajnoki diadalt ízlelgették a hollandok felett aratott vasárnapi győzelmet követően Johannesburgban.”Szenzációs! Történelmi pillanat ez Spanyolország számára. Még nem is fogtuk fel, mit értünk el. Az biztos, hogy erre vágytunk gyerekkorunk óta – fogalmazott a csapatkapitány Iker Casillas.

– Ez a diadal sokkal megindítóbb, mint az Európa-bajnoki győzelmünk volt – tette hozzá a kapus, aki megkönnyezte a világbajnoki győzelmet.

“El vagyok ragadtatva, büszke vagyok és örülök annak, hogy a szüleim 1981-ben hoztak össze engem, s így ehhez a csodálatos generációhoz tartozhatok – lelkendezett David Villa, a dél-afrikai torna egyik legeredményesebb góllövője. – Az egész országnak ízlelgetnie kell ezt a sikert. Végre el lehet felejteni minden viszontagságot, amely a spanyolokat érte a világbajnokságok történetében. Most azokra a generációkra is gondolok, amelyek ugyanannyit dolgoztak, mint mi, mégsem jártak sikerrel, szenvedtek és sírtak. Nekem és sok spanyol számára ez életünk legszebb pillanata. Ha egyvalamire igazán büszkék lehetünk, az az, hogy mi sohasem változtattunk a játékstílusunkon, bárkivel kerültünk is szembe, nem úgy, mint ellenfeleink, amikor velünk találkoztak. Szoros mérkőzéseket játszottunk, de végig ragaszkodtunk a saját játékstílusunkhoz, főleg emiatt érdemeltük meg a világbajnoki címet.”

“Történelmi pillanat a mostani, ki kell élvezni” – jelentette ki a védő Sergio Ramos. – Az ünneplés még csak most kezdődik. Hétfőn megyünk a Colónra és a Cibelesre (madridi terek), hogy találkozzunk a szurkolókkal. Nincs nagyobb elégtétel az életben, mint magasba emelni a világbajnoki trófeát.”

“Euforikus hangulatban vagyok, kizárólag pozitív dolgokat érzékelek. Csak az számít, hogy a döntőket megnyerje az ember. Ez most nehéz volt, de sikerült” – nyilatkozott a középpályás Xabi Alonso.