Schmitt lemond a MOB-elnökségről

Schmitt Pál megválasztott köztársasági elnök az idei kiemelkedő hazai sportesemények közül hármat tart számon úgy, hogy azon neki “kötelezően” ott kell lennie. A Magyar Olimpiai Bizottság vezetője a debreceni viadal mellett a budapesti úszó Eb-t, valamint a szintén fővárosi triatlon-világbajnokságot említette az idei legjelentősebb magyarországi sportesemények között. Schmitt azt is elmondta a debreceni öttusa Eb-n, hogy le fog mondani MOB-elnöki posztjáról.

hirdetés

A sajtótájékoztatón a további MOB-szerepvállalására vonatkozó kérdésre reagálva azt mondta: nem ő dönti el, hogy maradhat-e az olimpiai bizottság vezetője köztársasági elnökként, e tekintetben az alkotmány világosan fogalmaz, ezért valamennyi tisztségéről le fog mondani. “Szívesen látnék utódomként egy olimpikont” – tette még hozzá újabb felvetésre reagálva, nevet azonban nem említett.

Kósa Lajos, Debrecen polgármestere ehhez kapcsolódva úgy fogalmazott: ő mint MOB-tag azt az álláspontot képviseli, hogy ne csupán olimpikon, hanem olimpiai bajnok legyen a következő MOB-elnök.

A városvezető kitért rá, hogy 2001 óta 17 jelentős világszintű, illetve kontinentális sporteseményt rendeztek Debrecenben, a mostani a tizennyolcadik. Hozzátette, hogy az eredményeket lehet önmagukban értékelni, de lehet a feltételek figyelembevételével is, és ez vonatkozik a rendezésre is.

“A debreceni öttusa Európa-bajnokság költségvetése negyede a 2006-os budakalásziénak és tizede az 1999-es margitszigeti világbajnokságénak” – mondta. Konkrétan ez 45 milliós alapösszeget jelent, amihez a város létesítményhasználattal 16 milliót, a házigazda Debreceni Sportcentrum pedig 5,5 milliót tett hozzá.