19 C
Pécs
hétfő, május 6, 2024
KezdőlapHírzóna„Tiszta viszonyok kellenek az egyetemen”

„Tiszta viszonyok kellenek az egyetemen”

A lehető legnagyobb fokú nyilvánosság biztosítását, az átláthatóság megteremtését, s a belső ellenőrzési rendszer fejlesztését tartja első és legfontosabb teendőinek a Pécsi Tudományegyetem július elsején munkába álló új rektora, Bódis József. A megválasztott vezető szerint az universitas megtépázott renoméját csak így lehet javítani.

– A rektorválasztás óta eltelt hetekben nem a legjobb hírek jelentek meg a pécsi egyetemről. Feljelentések, letartóztatások, bűnszervezetben elkövetett vesztegetés. Gondolom, nem ilyen beharangozót szánt a július elsejei beiktató ceremóniára.
– Sokkalta nagyobb az a problémahalmaz, mint gondoltuk, amivel a nemsokára felálló vezetésnek szembe kell néznie. Azzal, hogy nem kaptuk meg a kutatóegyetemi címet, hogy erkölcsileg padlóra került az egyetem, a gazdasági problémák súlyosbodtak, ráadásul a gazdasági főigazgató, az informatikai vezető és köreiknek letartóztatása elviselhetetlen mértékben terhelik az egyetemet. Biztos, hogy utóbbi megtörténtében része volt annak, hogy az egyetem belső szabályzási mechanizmusának jobban kellene működnie.

– Meg is van ezzel az első intézkedések egyike?
– Tudtam, hogy ehhez a rendszerhez is hozzá kell nyúlni, amikor pályáztam. Ám azt nem, hogy ilyen mélyen, ennyire alapjaiban. A tények tükrében szisztematikusan minden olyan belső szabályt felül kell vizsgálnunk, amelyek megváltoztatásával az esélyét is kiküszöböljük hasonló jelenségek bekövetkeztének. Emellett cél, hogy minden fontos lépésünk átlátható legyen, így amilyen adatot csak lehet, nyilvánosságra hozunk. Emellett fajsúlyosabb, nagyobb pénzügyi műveleteket érintő döntéseket ezentúl nem hozhat meg egyetlen személy, csak testület. Szigorú, a mainál erősebb belső kontrollra van szükség. Ehhez meg kell hozni a megfelelő döntéseket.

– Korábban a Pécsi Híreknek adott interjújában elmondta, egy új vezetői csapatot épít. Hogyan kell elképzelni az új vezetést?
– Először is szeretném tisztázni: magam sem egyszemélyes, öncélú, hanem a karokkal közösen kialakított álláspontot képviselő vezetőként akarok dolgozni. Fontosnak tartom, hogy az egyes szakterületekhez legjobban értő embereket találjam meg. Már nevekkel is szolgálhatok: a gazdasági és stratégiai ügyekért felelős rektorhelyettes Zeller Gyula közgazdász lesz, az oktatást, valamint a külső és belső kapcsolatokat Komlósi László felügyeli majd, míg Kovács L. Gábor viszi a kutatási és innovációs területeket. Ezzel a csapattal már jelenleg is rendszeresen találkozunk, s dolgozunk az új, júliusban induló programunk finomhangolásán. Mondanom sem kell, van munkánk, hiszen a gazdasági főigazgató kiesése, s a tény, hogy még nem nevezték ki a főtitkárt, ad majd feladatot az első napokban is.

– Az új kormány egy minisztérium alá szervezte a PTE szempontjából kulcsfontosságú területek felügyeletét, az oktatást és az egészségügyet. Mivel jár ez együtt a pécsi egyetem szempontjából?
– Az eddigi rendszerben komoly egyeztetésekre volt szükség a különböző minisztériumokkal a stratégiai kérdésekben. Bízom benne, hogy ez egyszerűsödik. Éppen ezért beiktatásom után minden fontos vezetőhöz ellátogatok a kormányban, s az égetően szükséges, az universitast érintő konszolidációs lépésekhez támogatásukat kérem. Be fogjuk bizonyítani, hogy a Pécsi Tudományegyetem munkatársainak túlnyomó többsége tisztességes, munkáját szereti, az oktatás iránt elkötelezett. Aki ezekről megfeledkezik, annak nincs helye az egyetemen.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK

Hírzóna

Abszolút Nő