Az öreg barát és a tenger

Iványi Gábor - Forrás: Telex Youtube

Az Oltalom Karitatív Egyesületnél (értsd Iványi Gábor ellen) tegnap szokatlanul nagy erőkkel lezajlott adóhatósági razziában legalább két sokatmondó jelenség felfedezhető. Látni, hogy bizonyos esetekben még működik a végrehajtó hatalom egyik intézménye, ugyanakkor az érzékletesen szemlélteti az Orbán-rezsim vélt vagy valós ellenfelei ellen indított hadjáratainak természetét. 

MESTER ZOLTÁN JEGYZETE

A razzia hivatalos indoklásán nem lehet sok mindent magyarázni. Minden törvénytisztelő foglalkoztató jól tudja, hogy a járulékok be nem fizetése az egyik főbűn az adóhatóság szemében. A legcsúnyább munkáltatói visszaélések egyike, amiről sok esetben akkor értesül a munkavállaló, amikor nem akarják ellátni az orvosnál, vagy nyugdíjba szeretne menni.

A hatóságnak aztán mindegy, hogy az alkalmazottak tudtak-e erről, milyen okai vannak a fizetési kötelezettség elmaradásának, vagy éppen ki az elkövető. Ha a számonkérés gépezete beindult, menet közben nem lehet megnyomni a pause gombot. 

Valamiért az adóhatóság most döntött úgy, hogy kirendeli az akciócsoportját a Magyar Evangéliumi Testvérközösség hajléktalanmentéssel foglalkozó szervezetéhez. 

Egy boldogabb országban joggal feltételezhetnénk, hogy az időzítés, ami öt héttel a választások előtt az ellenzéknek ajándék, és amitől a realitásérzéküket még nem teljesen elvesztő fideszesek felszisszennek, egy érzelemmentes, bürokratikus folyamatnak a menetrendszerű állomása. Hogy most ért körbe a hivatalban a papír. Hogy néhány nappal azután történt, hogy Iványi Gábor neve felmerült mint lehetséges ellenzéki államfőjelölt, véletlen egybeesés csupán.

Majdnem bizonyosra vehető, hogy a NAV nem Orbán direkt, hétfő hajnali négyes parancsára indította meg a harckocsikat a renitens szervezet felé. Ha volt erre direkt parancs, vagy ráutaló óhaj, az nem most hangzott el. Hanem valamikor bő tíz évvel ezelőtt. Amióta a kormányzat értelmetlen, egyoldalú és gyalázatos harcot folytat a lelkész ellen. A NER intézményei teszik a dolgukat, és míg a csodálatos meggazdagodások és nagyon is valóságos, egyértelmű visszaélések nem érik el a hatóságok ingerküszöbét, más esetekben példás igazságérzetről tesznek tanúbizonyságot. 

Iványi Gábor vélelmezett ősbűnéről van a Telexen egy remek összefoglaló. Mindig tanulságos ilyesmit elolvasni, jól megmutatja, hogy ebben a mi szoftdiktatúránkban mennyire pimf dologgal is elég kicsinálni magad. Majdnem mindegy, hogy lefasisztázol valakit, beszólsz a feleségének, különvéleményt fogalmazol meg, esetleg nem állsz fel, amikor felcsendül a Nélküled. Az okok változóak, az utána következő események azonos mintát követnek.

Erre a sémára számos példa van 2010 óta, a különböző esetek sajátosságát az élet vagy a célpont jellege formálja. Írnak valami igazán disznó, alávaló törvénytervezetet, (ha nagy a hiszti, kihúznak néhány jelzőt meg kötőszót), amit aztán megszavaztatnak választott gombnyomóikkal. Ezek a törvények megegyeznek abban, hogy szöges ellentétben állnak a legtöbb magyar és EU-s törvénnyel. De még a bádogszilárdságú alaptörvénnyel is. A rendeletekre témától függően felhörög néhány „lipsi” meg nemzetáruló, ideges lesz Brüsszel, esetleg valaki bejelent egy tüntetést, indít egy online petíciót. 

A hatalom akaratába aztán vagy beletörődik, vagy jól összefossa magát a becélzott ember, vállalkozás, szervezet, közösség, egyetem, tudósok, színészek, újságírók, sztrájkolók, diákok. Esetleg ellenállnak. A vereség tudatában, a hatalom megváltoztathatatlanságának biztos tudatában.

A rezsim szempontjából előbbi remélt eredmény, utóbbi meg annál jobb. 

Mindig jó szép csendben, különösebb habzás nélkül megszüntetni valami bosszantóan függetlent. De még jobb megmutatni a rendszer erejét a többi izgágának. És más előnye is van. 

A propaganda csúcsra pörgetése, az egzisztenciális ellehetetlenítés, a bürokratikus szarakodás, a feudális kegyek gyakorlása, a csuklóztatás és fenyegetés fontos összetevője a zajnak, aminek hangárnyékában csendben betöltheti a NER igazi célját: ellopni mindent. Minél nagyobb a zaj, annál jobb, nyomja csak el a porsék, lambók, szuperjachtok meg a kastélyépítő munkagépek motorjainak bőgését.

Néha mégis előfordul, hogy kellő idő múlva visszavonnak egy-egy ilyen törvényt. Még ritkábban az is megtörténhet, hogy a célkeresztbe került csoport nyer. Akad még egy marék tisztességes bíró a Kúrián, aki kockáztatja egy törvényes ítélettel, hogy valami békategóriás pártkádert magára haragít a nagy kasszafúrás meg egyetemi vizsgák piti lezsírozása közben. Van, aki kitartó annyira, hogy külföldre viszi az ügyet, és aztán valaki Strasbourgban igazat ad neki. 

Ez a győzelem mindig erkölcsi, és minden esetben pürrhoszi. Hiába van igaza valakinek, hiába adott igazat számára az elérhető legmagasabb fórum, addigra már a hosszú évek alatt felélte a tartalékait, lelkileg ráment, közössége széthullott, alaptevékenysége ellehetetlenült, alternatív megoldásokba kényszerült. Több jó válasz lehetséges. 

A sérült jó hírnevet soha senki nem adhatja vissza. Az elkövetett bűnöket nem lehet jóvátenni. Csak megbocsátani.

Nem lehet elégszer hangsúlyozni: az Orbán-rezsimben ez bárkivel megtörténhet, legyen  akadémiai tudós, színészhallgató vagy pedagógus. Mindenki sorra kerül, csak már nem lesz, aki felszólaljon érte. Se az a hatósági árstop, ami kihúzná a szarból.

Iványiért és társaiért te ki fogsz állni? Iványit megérted? Az ember, aki szemmel láthatóan fogyott el a rezsimmel való küzdelemben. Pedig csak meghúzott egy morális határt, és azt mondta: ne tovább!

Iványit talán értjük. Varga Judit egyévnyi tanárbérből vett órája, Völner végkielégítése, Mészáros leírhatatlan mértékű vagyona, az orgiázás brüsszeli apartmanokban, a jachtokon kurvázás olyan felfoghatatlanul messze van a magyar csirkefarhátas rögvalóságtól, hogy inkább kizárja az ember a tudatából. Talán ezt a csendes, fekete ruhás embert megértjük. Vagy legalább megérint bennünket az egykori öreg barát magányos dacolása a tengerrel.