Bravúros győzelem: az ország legjobb 16 csapata között a PMFC!

Bravúros győzelmével továbblépett a PMFC csapata a Magyar Kupában, az élvonalbeli Kisvárdát múlták felül a Stadion utcában, gyér, de annál lelkesebb hazai közönség előtt, mínusz fokban, jeges pályán.

Már a legjobb 16 között tudhatják magukat a piros-feketék, miután szerdán nagy meglepetésre felülkerekedtek az NB1-es Kisvárdán. A félidőben még 0-0 állt a kijelzőn, ám a 65. percben Tihanyi Olivér megszerezte a PMFC-nek a vezetést – és ezzel együtt a győzelmet is.

A pmfc.hu írásos tudósítása alapján abszolút nem volt érzékelhető a két osztálynyi különbség a csapatok között, a pécsiek mindenben felnőttek élvonalbeli ellenfelükhöz. Bár lehetőségek akadtak mind a hazaiak, mind a vendégek oldalán, senki sem tudta gólra váltani őket a második félidő közepéig.

A mérkőzés utolsó percéig nagy volt a nyomás ezt követően a PMFC-n, ám a Kisvárda nem tudott egyenlíteni, úgyhogy sikerült a bravúr: továbbjutott a Pécs, a legjobb tizenhat között várhatja a sorsolást, hogy tavasszal egy várhatóan még nehezebb ellenféllel nézzen szembe.

PÉCSI MFC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (0–0)
Pécs700 néző
Vezette: Molnár Attila (Kis Zoltán, Vörös Dániel)
PÉCS: Egyed – Grabant B., Gajág, Rácz L., Németh M. – Kónya D., Nikics, Futó (Szabó D. 63.) – Tihanyi (Koller 68.), Geiger (Katona L. 87.), Hegedűs M.
Edző: Vas László
KISVÁRDA: Zöldesi – Melnik, Beriosz, Ene (Karaszjuk 36.), Baranyai Á. – Lucas, Anderson Pico (Grozav, 70.) – Gosztonyi, Bumba (Hugo Seco, a szünetben), Kovácsréti – Tischler
Vezetőedző: Dajka László
Gólszerző: Tihanyi (1–0) a 65. percben

Kiemelt fotó forrása: PMFC Facebook

Hirdetés