Elkészült Kertváros új, hatalmas játszótere

Hirdetés

Már látogatható és használható Kertváros új, hatalmas játszótere, mely a korábbi ígéreteknek megfelelően minden korcsoport igényeit kiszolgálja: felsorolni is nehéz, mi minden található itt.

Korábban már beszámoltunk arról, hogy az előző városvezetés bruttó 100 millió forint támogatást nyert el a Nagy Ferenc tér, a Szabó Ervin tér és a Tildy Zoltán utcák által lehatárolt területre tervezett új, méretes kertvárosi játszótér megépítésére. Ahhoz, hogy a beruházás sikeresen megvalósulhasson, a közbeszerzési eljárás lezárásakor az önkormányzat további 29 millió forintos forrást biztosított a fejlesztéshez. A játszótér kivitelezési munkái idén januárban kezdődtek meg, és a koronavírus-járvány ellenére igencsak gyorsan be is fejeződtek: június 24-én lezárulta a műszaki átadás-átvételi eljárás, a játszótér tehát ettől a naptól fogva már látogatható, használható. Minderről és a beruházás részleteiről a helyszínen számolt be Péterffy Attila polgármester és Csúcs Zoltán, a Pécsi Városfejlesztési Nonprofit Zrt. vezérigazgatója.

Volt, aki már az első napon ki is próbálta az új játszóteret

A polgármester elmondta, hogy a műszaki átadás-átvétel lezárultával a kivitelező el fogja bontani az építési munkák idejére felhúzott kerítéseket, így pedig a kertvárosi és pécsi gyerekek már birtokba is tudják venni a többkorosztályos játszóteret. Ugyanakkor nem csak azt, a játszótéren ennél jóval több minden található. Péterffy Attila kiemelte, hogy a többkorosztályos játszótér mellett felnőttek és mozgáskorlátozottak számára kialakított játékelemek is kerültek a több mint 1500 négyzetméteres területre, sőt még egy óvodásoknak tervezett, palánkkal körbevett, 5 méteres labdafogó hálóval ellátott műfüves focipálya is. A játszótér egyik bejáratánál található továbbá egy rendezvénytér is (fedett színpaddal, öltözővel, mosdóval és 50 elraktározható székkel), míg a játszótér mellett egy 900 négyzetméteres, esőbeállóval ellátott kutyafuttató is elkészült.

Rengeteg játékelem található a játszótéren

– A projekt az előző városvezetés idején született, mi azonban annyit hozzátettünk, hogy a játszótér környezetében lévő társasházak lakóit meghallgatva az épületektől kicsit távolabb alakíttattuk azt ki, hogy az itt akár estig is eljátszó gyerekek ne zavarják a környéken élők nyugalmát. Ugyanebből az okból került az eredetileg tervezettnél hátrébb az óvodások focipályája is. Emellett az eredetileg tervezett 45 fa ültetésén túl további 15 fa ültetésére találtunk lehetőséget, így tehát 60 fa fogja körbe a játszóteret és biztosít majd árnyékot az itt játszó, mozgó gyerekeknek és felnőtteknek. Személy szerint nagyon örülök annak, hogy Kertváros egy ilyen komoly, korszerű játszótérrel gazdagodott – mondta Péterffy Attila.

Péterffy Attila és Csúcs Zoltán

A részletekre térve Csúcs Zoltán elmondta, hogy a többkorosztályos játszótéren belül 19 darab, uniós szabványoknak megfelelő játékot találhatnak az ide látogatók (többek között játszóvárakat, kötélpályát, lengőhintát, rugós játékokat, akadálymentes hintát, mini mászókát), de kényelmi elemként került ide még 16 pad és 11 napvitorla is. A játszótéren a fentieken túl kialakítottak kerékpártárolókat, napelemes világítási rendszert és természetesen szemeteseket is.

A felnőttjátszótér – ami tulajdonképpen egy fitneszpark – két részre bontható: az egyik részen klasszikus szabadtéri fitneszelemek találhatók (például gyalogló, hasizom-erősítő, comberősítő, belső comberősítő), a játszótéren kívül eső másik rész az úgynevezett „street workout” elemeké, melyek elsősorban a nyújtást, lazítást, valamint a saját-testsúlyos edzés lehetőségét biztosítják. Hozzátette, hogy a rendezvénytér közelében egy akadálymentesített parkolót is kialakítottak.

Végezetül itt van még jó pár kép Kertváros új játszóteréről: 

Hirdetés