A HARMAN Pécsett és Székesfehérváron is támogatja a különböző kulturális eseményeket, így nem is meglepő, hogy az április 25-én kezdődő Pécsi Egyetemi Napokon is találkozhatunk a szórakoztatóipari, híradástechnikai, valamint az autóipari hangtechnika terén is világszínvonalú termékeket gyártó vállalattal.

Kórósi Péter, a HARMAN pécsi gyárának HR-vezetője elmondta, idén a nagyszínpad névadó szponzora lesz a HARMAN, és magától értetődő, hogy a pécsi gyár csúcstechnológiát jelentő termékei, robotlámpái, keverőpultjai adják a technikai hátteret a zenéhez. Mint Kórósi Péter elmondta, a pécsi gyár dolgozói maguk is megnézhetik élesben, működés közben azokat a termékeket, amelyekhez munkájukkal hozzájárultak, hiszen a cég jegyeket is biztosít munkatársainak a fesztiválra.

A HARMAN azonban nemcsak kitelepül a PEN-re, hanem egy különleges játékot is hirdet: bárki kipróbálhatja magát hangmérnökként, keverhet zenét, a PEN minden napján 18 és 19 óra között (előre is lehet jelentkezni a penmixer@harman.com címen). A résztvevőket nemcsak az élmény várja, hiszen értékes ajándékokat, illetve gyárlátogatást is lehet nyerni. Azt sem árt tudni, hogy a HARMAN dolgozói nemcsak munkájuk révén kötődnek a zenéhez, van olyan kolléga, aki szabadidejében dj vagy épp a 30Y-ban zenél – ők most a zsűri tagjai lesznek.

Kórósi Péter kiemelte, ahogy mindig, a HARMAN most is fontosnak tartja a társadalmi szerepvállalást, ezért a cég emblémájával ellátott busz is szállítja majd a fesztiválozókat a PEN-ről, így senkinek nem kell majd autóba ülnie a buli után, és biztonságosan hazajuthat.

Tehát ha PEN, akkor HARMAN: Pécs legdinamikusabban fejlődő nagyvállalatával is találkozhatunk az egyetemi fesztiválon! (x)

Hirdetés