Hirdetés

Örülhettek azok a pécsi kicsik és nagyok, akik 2021-ben igazán jók voltak, hiszen városunkba látogatott a Mikulás és bizonyára minden, számára kikészített cipőt megtöltött ajándékkal, sőt, a karácsonyi vásárba is ellátogatott, ahol nem csak szaloncukorral kedveskedett a járókelőknek, de egy-egy közös fotó erejéig is megállt a helyiekkel néhány szót váltani. Fotóink december 5-én készültek, de a télapó természetesen Miklós napján, azaz december 6-án is bejárja a belvárost. 

Íme, itt vannak képeink a pécsi Mikulásról: 

Széchenyi téri szobájában fogadta a gyerekeket a fehérszakállú 

A gyerekeknek szaloncukorral kedveskedett

Azért teázni is volt ideje

Szép karácsonyfa áll a Mikulás pécsi Mesekuckójában

Persze nem csak a kuckójában üldögélt egész vasárnap

Többen szerettek volna közös fényképet vele

Kicsik és nagyok egyaránt örültek a Mikulásnak

A sok ajándékozás fárasztó feladat, a Mikulás dolga végeztével egy kis forralt borral zárta a napot

A Mikulásnak városunkban több helyiséget is berendeztek, a Széchenyi téri Mesekuckó mellett a Perczel Miklós utcában is van szobája, amiről ITT írtunk korábban.

Hirdetés