Ismerjük meg a pécsi sorozatgyilkos szörnyű tetteit!

Egy rejtélyes és ijesztő faliképpel és egy beteg pécsi sorozatgyilkos kegyetlen történetével rukkol elő a Horror Stories of Pécs lelkes amatőr filmeseiből álló stáb, szóval pécsi borzongásból az ősszel sem lesz hiány!

hirdetés

Nagyon pörögnek a Horror Stories of Pécs amatőr filmes srácai, tele vannak új, hátborzongató ötletekkel és szerencsére gyorsan meg is valósítják őket. Nincs még egy éve sem, hogy bemutatták az első, vériszamos filmjüket, A Panelt, amit márciusban követett a megelevenedő japán gyilkos baba sztorija, A Baba. Mint azt korábban megírtuk, a két fent említett közel egyórás horrorfilmek mellett a stáb tagjai egy új, több rövidebb – minimum 2, maximum 8 perces – filmből álló projektbe is belevágtak, melynek főszerepében természetesen továbbra is a rémület és a rémisztés áll.

A Horror Stories of Pécs YouTube-csatornáján nemrég meg is jelent a rövid-széria első darabja, a 3 perces „Pince”. Az 1996-ban játszódó kis történetben pécsi tizenévesek a nyári szünetben szellemet idéznek szüleik távollétében, amit hamar meg is bánnak, mert szellem helyett egy közel sem barátságos démont sikerül életre hívniuk.

A tempó nem lassult, szeptember elején már egy újabb kisfilmmel ijesztgetnek a lelkes pécsi filmesek: A Kép címen futó rövid horrorsztoriban egy pécsi lány a főszereplő, akit – miközben barátnője kutyáira vigyáz – elkezd kísérteni egy kép, a rajta látható alak ugyanis rejtélyesen változtatja a helyzetét. A poént nem lőjük le, érdemes megnézni a kisfilmet, pár perc csupán. Németh József, a Horror Stories of Pécs kreatív vezetője elmondta, eddig ez a film volt a legkönnyebben kivitelezhető munkájuk, 2 óra alatt végeztek vele.

Az egymás után megjelenő rövidfilmek azonban nem jelentik azt, hogy a horror-rajongókból álló filmes csapat nem készít már hosszabb filmeket, sőt! A következő „egész estés” filmjük forgatókönyve el is készült, és nagyon súlyosnak ígérkezik. Németh József az októberben készülő film kapcsán elmondta, hogy ez lesz a legkomolyabb, legösszetettebb művük. Egy pécsi sorozatgyilkosról fog szólni, akinek a karakterét pszichológiai részletességgel építik fel.

Jeffrey Dahmer

Gyerekszínészekkel és a gyilkos narrációjával mutatják majd be a gyilkos múltját, az őt ért gyermekkori, szexuális traumákat, ezáltal főhősük nem csupán egy ész nélkül gyilkoló alakká válik, aki élvezi tetteit. Azáltal ugyanis, hogy megismerjük az énjét formáló külső hatásokat, egy beteg embert látunk, akinek szüksége van a gyilkolásra – mondta Németh József, majd kiemelte, hogy a pécsi sorozatgyilkossal a nézők ezért akár még azonosulni is tudnak.

– A sorozatgyilkosságok annyira különleges, annyira borzalmas és förtelmes történetek, mint ha csak egy regényíró tollából pattantak volna ki. Minél különlegesebb, minél borzasztóbb tetteket hajtanak végre, annál inkább hajlandóak vagyunk egy szórakoztató, kellemes borzongásérzetet adó regény szereplőjének képzelni őket. A legtöbb ember nem sok különbséget lát a Bárányok hallgatnak kitalált Hannibal Lectere és például a kannibál Jeffrey Dahmer, egy létező, beteg sorozatgyilkos között. A forgatókönyvünk gerincét Jeffrey Dahmer élete ihlette, tehát mondhatjuk, hogy igaz történeten alapul – mondta.

Egy Jeffrey Dahmer házánál emberi csontokat fotózó rendőr

Aki esetleg nem ismeri Dahmert és tetteit, annak a következőket kell tudnia minden idők egyik leghíresebb sorozatgyilkosáról: az 1960 májusában született Jeffrey Dahmer 17 férfit és fiút ölt meg, áldozatai közül a legtöbb afrikai és ázsiai származású volt. Gyilkosságai során több beteges dolgot is véghezvitt, legyen az nemi erőszak, kínzás, feldarabolás, nekrofília, vagy kannibalizmus. Dahmert 1994 novemberében egy rabtársa verte agyon egy vasrúddal.

A készülő film részleteiről Németh József annyit árult el, hogy a pécsi sorozatgyilkos története és szörnyű tettei érintik Kertvárost, Szellemvárost, és a belvárost is. Szám szerint 6 gyilkosságot láthatunk majd a filmben, és bizony a srácok nem finomkodnak az emberölések ábrázolása során!

Ha ez nem lenne elég, Németh József hozzátette, hogy készülnek még egy pécsi horrorsztorival halloweenre is, ennek a filmnek a története azonban legyen meglepetés.