Karantén, tesztelés: nem könnyű eligazodni a vírus elleni védekezés útvesztőiben

Habár a fertőzések számának növekedése aggodalomra ad okot, mégis rendre arról tájékoztatnak a döntéshozók, hogy Magyarország igenis felkészült a koronavírus elleni védekezésre. Összegyűjtöttünk néhány pécsi, baranyai történetet arról, hogy mennyire nem egyszerű eligazodni a védekezés útvesztőiben. 

hirdetés
Uránia Mozi

Nem mindegy, hogy kit, mikor, hogyan helyeznek karanténba…

Egy pécsi, a pécsváradi csapatban játszó focistát nemrég kéthetes karanténra köteleztek, miután csapattársánál kimutatták a koronavírus-fertőzést. Hogy mindez mégis hogy zajlott, arról lapunknak kritikus hangon mesélt az egyébként tünetmentesen, tesztelés nélkül két hétre otthonába utalt játékos.

Mikor az első sportoló rosszul lett, majd teszttel igazolták nála a vírust, az egész csapatnak karanténba kellett vonulnia. Később többen is tüneteket mutattak, végül heten lettek igazoltan betegek. Az ezzel kapcsolatos első élő bejelentkezésében arról beszélt a pécsváradi polgármester, hogy minden focistát tesztelnek majd, ám ebből lapunk információi szerint nem lett semmi. Sőt, a nekünk nyilatkozó sportoló elmondta, miután több fertőzöttről is hír érkezett, kérte a saját maga tesztelését, erre azonban nem kapott lehetőséget tünetek hiányában.

Ráadásul a hivatalos irat szerint 22-ével indult a lapunknak nyilatkozó srác otthoni elzárása, de valójában csak 27-étől maradt ténylegesen lakásában, hiszen akkor kapta kézhez az 5 nappal azelőtt keltezett papírt, amivel erre kötelezték. Nyilvánvaló, hogy a köztes időben – mikor egyébként nem is tudott esetleges fertőzöttségéről – számtalan emberrel került kapcsolatba potenciális vírushordozóként.

Azt is elmondta, hogy a vele együtt élő barátnőjének adatait ugyan felvették a rend őrei, a lánynak azonban nem kellett otthon maradnia két hétre. Mint a focista elmondta, a rendőrök egyébként lelkiismeretesen ellenőrizték, először személyesen, majd a Viber applikáción keresztül.

A kötelességtudó fiatalok még a háziorvosuknál is érdeklődtek arról, mi a teendőjük. Az a következőket javasolta: aludjanak külön helyiségben, fertőtlenítsenek mindent maguk után, a kutyát pedig vitessék le sétálni a rendőrökkel. Érdekes tanácsok, tekintve, hogy a pár női tagja végig elhagyhatta a lakást, és nyilvánvalóan nem csak a hálószobát használják közösen. Úgy tudjuk, az ebet nem sétáltatták meg az egyenruhások, de azért köszöni, jól van. Sőt, szerencsére a gazdái is.

Teszteltetnéd magad? Az nem is mindig olyan egyszerű…

Ahhoz, hogy az ember – legalábbis Pécsett – teszteltesse magát, nem árt a lehető legnaprakészebb információkkal rendelkezni a vonatkozó folyamatokról. Például kit kell felhívni, mely esetben kell fizetni a tesztért, áll-e a kórháznál szűrőkamion, beengednek-e az orvosi rendelőbe, ilyesmi. Olvasónk és lakótársai története arról tanúskodik, hogy az ellátórendszerben akadnak problémák, valamint a lakosság tájékoztatása is hagy némi kívánnivalót maga után.

A nekünk nyilatkozó PTE-s lány három lakótárssal osztozik egy albérleten, egyikük – egy egyébként mohácsi fiatal – múlt pénteken rosszul lett, de mivel sűrűn megfázik, sőt allergiás is, először nem volt gyanús. Vasárnapra aztán belázasodott, köhögőrohama volt, fájt a torka. Miután előzőleg családi rendezvényen volt, a lány kétségbe esett, hogy talán koronavírusos és megfertőzhette rokonait.

Azonnal felhívta a felnőttügyeletet, ahol mentőszolgálatosok vették fel, majd többször is azt mondták a telefonban, hogy jól gondolja át, mennyire súlyos az állapota, mert ha negatív a teszt, akkor kifizettetik azt és a mentőt is vele. Ezért úgy döntött, hogy nem vállalja be. Az egyetemisták úgy tudták, hogy van egy ingyenes teszteket végző szűrőkamion a 400 ágyas klinikánál, de tévedtek, így hiába mentek oda. (Egyébként korábban tényleg volt ilyen a volt Megyei Kórháznál, de már május végén megszüntették – a szerk.)

Hétfőn aztán – miután a körzeti orvosuk többszörös próbálkozás után sem vette fel a telefont – felkerestek egy másik pécsi háziorvost, azonban nem mehettek be a rendelőbe. Az asszisztensnek a mohácsi lány elmondta panaszait, de ő nem segíthetett, mivel nem az ő rendelőjükhöz tartoznak. Ezután sikerült elérni a lány mohácsi orvosát, aki azt javasolta, hogy páciense pihenjen még, mert lehet, hogy csak allergiás és erre fázott rá; gyógyszert nem írt fel, és a tesztet végzőket sem hívta ki.

Ezek után a négy lakótárs eldöntötte, hogy inkább összedobják a pénzt, és kifizetik a tesztet, amit a Nyár utcában végeztek volna. A tünetekkel továbbra is küzdő lány kedd reggel érte el a klinikát, ahol szerda délutánra kapott időpontot, viszont figyelmeztették, hogy hiába fizet, ha bármely tünete megvan, ami koronavírusra utal, nem mehet be az épületbe és nem tesztelik le. Ekkor már három napja volt magas láza.

Ugyanaznap délután ismét felhívta a mohácsi háziorvosát – ekkor már sokkal rosszabbul volt: fájt a mellkasa, köhögőrohamai voltak, és csillapíthatatlan láza – és a háziorvos bejelentette a megfelelő helyen az albérletüket, valamint kihívta a mentőket, akik másnap délelőtt, 11 körül értek oda.

Keddre egyébként már a lakás két másik bérlője is belázasodott, erről szóltak is a teszt előtt 2 órával telefonáló mentőknek, de azok közölték, hogy őket nem tesztelik le, csak ha az értük felelő két háziorvos is megrendeli a vizsgálatot. Vagyis 3 különböző időpontban jöttek volna a mentők, ugyanabba a lakásba – mondta a nyilatkozó.

Csütörtökre megérkezett az eredmény, a háziorvost kellett érte felhívni: negatív lett. A tesztelt lányon kívül mind a hárman elhagyhatták a lakást, neki a második teszt eredményét is meg kellett várnia, míg elmehetett otthonról. Továbbra is lázas volt, egyre jobban fájt a mellkasa is, de gyógyszert még ekkor sem írt fel neki senki.

A második tesztet pénteken végezték el. A szakember nem tudott válaszolni, hogy ha a betegnek nincs ügyfélkapuja, milyen más lehetősége van rá, hogy hétfő előtt megtudja az eredményt, hiszen a háziorvos addig nem rendelt. Csak ismerősök közbenjárásával sikerült még aznap kideríteni, hogy a második eredmény is negatív.

Végül, mire eljutottak odáig, hogy sikerült antibiotikumot szerezni, a lány tüdőgyulladást kapott, és sokkal több tünete volt, mint ha időben kezelték volna.

Hány karanténlakót” tud egyáltalán ellenőrizni a rendőrség? 

Lapunk értesült egy másik érdekes esetről is: az ominózus, nagy port kavart véméndi lakodalmon részt vevő egyik pécsi házaspárt – a bulin jelen lévők nagy többségével egyetemben – hatósági karanténba helyezték, miután a násznép egy tagjánál pozitív eredményt mutatott a koronavírusteszt. Másnap pedig vissza is vonták és önkéntes házi karanténra módosították ezt a határozatot a rendőrök, kapacitáshiányra hivatkozva.

Felkerestük a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányságot, hogy információt kapjunk róla, Baranya megyében – illetve Pécsett – hány ember van jelenleg karanténban. Ők az Országos Rendőr-főkapitányság Kommunikációs Szolgálatához irányították tovább levelünket, akik azonban azt válaszolták, hogy a kért adatokkal kapcsolatban a rendőrség országos, görgetett statisztikát vezet. Vagyis nem tudni, megyékre és városokra bontva hogy is alakulnak a számok.

Ti is tudtok hasonlóan extrém esetről? Írjátok meg nekünk hozzászólásban!

Hirdetés